Ha jó a házasság, ha a házastársunkat valóban szeretjük, történhet megcsalás? Vagy ha képesek vagyunk megcsalni, akkor ezekkel csak ámítjuk magunkat?

Én "csak" 16 éve vagyok a feleségemmel, de az első pillanattól kezdve úgy érzem, hogy megfogtam vele az isten lábát, hülye lennék megcsalni. A mai napig szeretem, tudunk együtt nevetni, bulizni, beszélgetni, a szex is ugyanolyan és ugyanolyan rendszeres.

Nem találkoztam még ilyen nővel, pedig volt jópár kalandom és kapcsolatom előtte.

Nálam is próbálkoztak már párszor, nála is, de én pl képtelen lennék hozzáérni azóta más nőhöz. És ez így van rendjén.

Nem lehet 20-30-40 évet leélni úgy, hogy nem vágysz másra, akár egy percre sem. Ez teljesen normális, emberből vagyunk. A legtöbb házasság pont emiatt megy tönkre, hogy egy rózsaszín vattacukorba csomagoljuk a házasság intézményét, ahol folyamatosan szerelmesnek kell lenni, midnig a másikra gondolni és a legapróbb gond is azt jelenti, hogy nem illetek össze, rossz a kapcsolat.

Egy hosszú házasság alatt fantáziálni fogsz másról, önkielégíteni fogsz a szomszédra, sőt, szerelmes is leszel másba, nem is egyszer. A kérdés, hogy mit kezdesz ezekkel az érzésekkel.

Nem kell megijedni, ha ezeket érzed. Normális.

Szerintem ez egy árnyaltabb dolog.

Bár én nem élek hosszú kapcsolatban/házasságban és a megcsalást is elítélem, első hallásra, mégis ahogy idősebb leszek, kezdem azt érezni hogy van az a szint, amire azt tudnám mondani, egy hosszú házasságban hogy ha csak egyszeri alkalom, nem boritanám a bilit.

Ha valaki szeretőt tart, az számomra elfogadhatatlan, kivágnám a fenébe.

De ha pl van egy 20-25-x éve tartó házasság, ahol a felek amúgy jól megvannak, csak kicsit lapos lett és az egyik találkozik valahogy (nem konzekvensen keres!!) valakivel és elcsattan egy csók, akkor lehet csak emiatt nem dobnám ki.

Nem tudom, mondom nem vagyok évek óta házas csak gondolkodom. Ha tényleg hosszú a kapcsolat, az ember vágyhat új ingerekre és lehet hogy ez az a szint ami még beleférne, de csak ebben az esetben. Amikor már sok minden köt össze. Hisz emberek vagyunk.

Ettől függetlenül szemét dolognak tartom a megcsalást (tudom kicsit ellentmondásos amit írok), de azt gondolom vannak bizonyos szintek, más élethelyzetek. Az ember is gyarló, nem tökéletes, hibázik.

Talán az kérdés hogy mikor, mekkorát, hogyan.