Velem van a baj, magamban kellene a hibákat keresnem?

Szakítottunk az exemmel. Voltak már problémák, de egyébként a problémák ellenére is elég jó páros voltunk, szerintem.

A szakítás oka az volt, hogy kiderült, hogy ismerkedett mellettem. Ez nekem elég nagy csapás volt, pláne, hogy még a randevúja előtti pillanatban is tette nekem a szépet, arról papolt, hogy milyen szerencsés, hogy én minden rossz ellenére vagyok neki. Képes volt az utolsó pillanatig közös jövőt és szeretetet hazudni nekem.

Miután kiderült, hogy kifelé kacsintgatott, persze én voltam a rossz, aki mindenért megszólta őt és hisztizett. A történethez hozzátartozik, hogy belátom, hogy tényleg sok volt a feszültség, de ez mind abból fakadt, hogy éreztem, hogy valami nincs rendben részéről, na meg elég sok olyan dolga, titka derült ki, ami miatt bennem megtört a bizalom. Tudom, hogy már alapvetően nem volt ez sem egy egészséges állapot, de én igyekeztem volna ezen javítani. De hogy bízhattam volna benne vakon, ha újabb és újabb dolgok derültek ki? Ezeket nem szeretném részletezni, de sajnos függőségről és anyagi dolgokról van szó.

Na most az a helyzet, hogy amint elköltözött, összejött az új lánnyal,akiről azt állította, hogy kb velem egyidős. Viszont engem érdekelt, hogy ki az illető, így utána néztem interneten. Hát jóval fiatalabb nálam, az exemnél 10 évvel fiatalabb. Emiatt nem tudom, hogy jobban, vagy rosszabbul kellene-e éreznem magam.. Mert teljesen elhitette velem, hogy én házisárkány vagyok, pedig én nem így látom magam. :(

Aki meg a helyembe lépett, még friss, gondtalan, fiatal.. (bár én sem vagyok öreg, húszas éveim közepén járok kb).

De valahogy nem fér a fejembe, hogy mit akar egy tőle ennyivel fiatalabbtól? Ennyire félreismertem volna? Majdnem egy évtizedet vele töltöttem, ez annyira hihetetlen.

Mondjuk az is igaz, hogy az exem semmivel sem tart előrébb az életben, mint a lány, mert a szüleivel él, megtakarítása semmi, teljesen önállótlan.. Lehet, hogy én túl komoly voltam hozzá?

Tudom, hogy nem kellene ezen gondolkodnom, és túl kellene lépnem, de annyira nehéz.

Egyik pillanatról a másikra omlott össze a kis világom és azt érzem, hogy ez a lány belibbent az életébe és elvette tőlem, ami az enyém volt.

Egyébként elég izgalmas kapcsolatunk volt, sok és változatos programmal, a szexuális életünkkel sem volt baj, sem minőség, sem alkalmak terén. Én szerető és gondoskodó barátnő voltam. Sem unalmasnak, sem igénytelennek, sem lustának nem tartom magam. Évekig jó voltam, akkor mostmár miért nem? Mit kellett volna másképp tennem?

Még ha ezen túl is teszem magam, ezekután hogy higyjem el, hogy lesz egyszer valaki, aki nem un rám évek után? :(

Nem tudom, hogy küzdhetnék meg ezekkel a negatív gondolataimmal. Főleg ennek a tudatában, hogy ő meg vígan elvan az új, fiatal csajával, én meg magamra maradtam.