Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalás, vajon lesz belőle valami?
Sajnos dec. 30.- án a feleségem telefonjában észrevettem olyan képeket, amiből kiderült hogy csal legalább másfél éve. 11 évig voltunk együtt, de a bukta után 2 nappal elköltözött, mondván hogy a másikat válassza, aki azt mondta neki hogy komolyan gondolja. Az asszonnyal ment két közös kisfiúnk, illetve egy közösen nevelt 18 éves tanuló lány az asszony elöző kapcsolatából.
Egy olyan emberrel állt össze a párom aki 10 évvel idősebb nála, 49 éves. Az embernek még soha nem volt párkapcsolata, viszont nyílt titok volt a faluba hogy összejárt szobára egy nála 15 évvel idősebb nővel évekig, illetve még hírbe hozták két nővel is, de mindegyiket csak kezelgette nem járt velük. Egyedülálló évek óta szülei nincsenek, és most befogadta a párom a gyerekekkel együtt.
Kérdésem az lenne hogy szerintetek müködhet az a kapcsolat,így hogy még gyerekekkel se foglalkozott soha?
Igen, működhet.
Helyedben elgondokoznék rajta, ha a 11 éve feleségem ilyen könnyen átpártol egy olyan fickóra, akinek nincs sok tapasztalata emberi kapcsolatok terén. Te mégis hol állsz akkor ehhez képest?
#4
Nem könnyen pártolt át mivel már másfél éve csalt, azt mondta hogy nem tudta meddig csinálták volna.
Véleményem szerint addig csak inkább sex volt, és mivel nem gondoltak lebukásra, kénytelenek voltak bevállalni ezt a felállást mikor borult a bili. Az ember élve ismeri meg a másikat, és aki egyedül élt, alig kiadással, kiváncsi vagyok hogy fog tolerálni dolgokat, mikor minden számla emelkedni fog. Gondolom amig kap nunnát addig tűr, de ez nem olyan egyszerű számára vadidegen gyerekekkel.
#6
Sajnos ilyen a vére önző, nem foglalkozik mással csak magával. Az hogy már másod ízben cipeli a gyerekeit se érdekli.
#8
Ezt sokan mondták és köszi, próbálom nem könnyű, mivel neheziti a helyzetet hogy 3 házzal arrébb élnek.
Amúgy mindent megkapott tőlem szerintem. Persze nem volt kommunikáció és az volt a baj.
Néha hiányzik, de talán nagyobb a gyülölet és remélem visszakapja az élettől.
Amúgy akitől a nagylány van, azt megcsalta egy másik gyerekkel, majd azt velem, engem meg a mostanival. Szóval a nagylány életébe most van a harmadik pótapuka.
Amúgy vagy az asszony vére miatt, vagy pedig mert az új pasi mégse áll készen még egy ilyen ,, családra'' szerintem előbb utóbb tönkre fog menni ez is.
Amúgy vannak dolgok amik már nem hiányoznak, és talán jobb is hogy így alakult.
Úgy néz ki az asszonyod rutinszerűen ráun mindenkire. Hátha még oda is szül egy gyereket. 😀 Aztán továbbáll.
Lehet el kéne adnod a házat és elköltözni. Milyen opcióid vannak?
Vagy csak mondjuk 2 hét szabi azt kicsit lelépni valamerre, amíg picit összeszeded magad?
A házat eladhatnám, de akkor kevesebbet látnám a fiaim.
Elmehetnék 2 hétre vhova, de annyi idő alatt nem gyógyulok meg lelkileg.
Sajnos nekem is elvette az eszem az elején, de álmomba se gondoltam volna hogy így hátba szúr.
Mögöttük nem igen volt támogatás, én húztam ki a szarból az asszonyt mert csorók voltak.
Az én szüleim nagyon sokat segítettek, az ő szülei csak lehúzták őt is anyagilag.
Most a pasijánál sincs semmi támogatás mert mint mondtam a faszi egyedül él.
És majd jön kuncsorogni hogy segítsek megoldani dolgokat mondjuk a gyerekekkel kapcsolatba.
Mert ugye igy is sűrűn látom őket, de nem fogok mindig ráérni, főleg ha kiakar használni az exem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!