Meglévő házasság vagy új élet?

Ostobaság azt hinni, hogy 18 év után a házasság a szerelemről szól.

Új életet pedig nem tudsz kezdeni, most a reinkarnációt hagyjuk. A régi életed tudod folytatni. Abban pedig egy negyvenes, elvált nő leszel, két gyerekkel, aki óriási hátránnyal indul a társkersésben.

Az jobb párkapcsolati minta a gyerekeknek, hogy anyu a sokadik első randit tervezi? Apu külön lakik, kergeti a csajokat. Ketten meg egy légtérben nem tudnak megmaradni.

Azt ne hidd, hogy létezik békés válás, és ha most nem tudtok kiépíteni egy jó kapcsolatot, akkor majd a vagyonelosztáson marakodva sikerülni fog.

Nem tudom, a te fejedben milyen forgatókönyv van, hogy mitől lennél boldogabb, ha elváltok, de nem biztos, hogy a való életben jól fog alakulni. Eleve te maradsz ott a gyerekekkel, anyagilag és fizikailag is neked kell megadni nekik mindent. Két túlóra közt lesz egy szabad apás hétvége, amikor élheted a boldog szingli életed. Vagy mész be túlórázni, hogy a gyerekeknek minden meglegyen.

Nem olyan jó buli egyedül felnevelni két gyereket.

Én szeretem az állandóságot. És ha tényleg csak az a gond, hogy már unjuk egymást, és semmi próbálkozás nem válik be az ellaposodás elkerüléséért, akkor is maradnék egy család a gyerekekkel és az apjukkal.

Emellett viszont szeretőket tartanék, keresném a szexuális izgalmaket, és a páromnak is megengedném, hogy így csinálja. Kényelem és izgalom egyszerre. Legjobb. Akár több hetes utazásokkal, külön a családtól. Félig ez, félig az. Szeretek mindent akarni.

Gondolom időközben lett valakid,akkor szoktak a nők ilyen magabiztosan nyilatkozni és pálfordulni.

Liánozás szagot érzek..:)

Ha 2 ember tesz érte, akkor egy kapcsolat nem jut idáig. Ha csak az egyik fél próbálkozik, annak semmi jövője. Sok múlik a másik fél hozzáállásán. Ennek fényében döntenék hogy férj, vagy válás. De nálunk nincs és soha nem is szeretnénk gyereket. Tehát ez semmiféleképp nem opció esetünkben, hogy a gyerekek miatt maradjak. Abban az esetben, ha lennének, akkor sem maradnék olyan emberrel akit képtelen vagyok szeretni. A gyerekek pedig nem hülyék, érzik ha baj van anyu-apu körül. EZ nem egy jó példa számukra. Tehát lépnék.

Egyébiránt, valami nagyon súlyos dolognak kell történnie ahhoz hogy én el akarjak válni, vagy ne szeressük egymást többé. Pl megcsalás, verés, ilyesmi.. Nem tudom elképzelni, hogy ne szeressük egymást még 18 év után is. (10.évben járunk most). Ha épp olyan lenne, hogy sok a meló, stressz stb, és picit eltávolodtunk netán, akkor az NEM ok arra, hogy ne szeressem őt tiszta szívből, és ne akarjam megjavítani azt , ami rossz irányba tart, de jelenleg még ott tartunk, hogy ezt sem tudom elképzelni kettőnkről, hogy így széthúznánk. A kapcsolatunk mindig is szikla szilárd volt.

Remélem átgondolod a döntésedet.

Én válnék. Az érveim:

1. A gyerekek minta alapján tanulják meg, hogy milyen egy párkapcsolat. Ha azt látják, hogy anya és apa közönyös, egymáshoz sem ér és unja, akkor ők maguk is ilyesmibe fognak belemenni.

2. Ha az ember benne marad a rossz házasságában, nem csak saját magát fosztja meg a boldogság esélyétől, hanem a másik embert is. Nekem ez volt az egyik legfőbb motivációm a válásra annak idején (de nekem nem volt gyerekem).

3. Amikor a gyerekek felnőttek, és a házaspár akkor dönt a válás mellett, sokkal nehezebb az újrakezdés, így aztán sokan inkább együttmaradnak és unatkoznak meg gyűlölködnek halálukig. Ennek semmi értelme, egy életünk van!