Mi az oka, hogy egy kapcsolatban/házasságban az egyik fél mindig olyan "papucsos"?

Nálunk sem "papucsos" egyik fél sem, mégha kicsit más is a felállás, mint nálad.

Mi közös kasszán vagyunk, amit föleg én kezelek, mert nekem van több érzékem a beosztáshoz. De ez csak annyit jelent, hogy én intézem a befizetni valókat, meg a bevásárlásokat, a számlához mindkettönknek van kártyája, mindenki használja kedve szerint. Megállapodás, hogy egy bizonyos összeg feletti dolgokat elöször megbeszélünk, hogy az adott hónapban belefér-e a keretbe, de sosem kérünk engedélyt a másiktól.

Az elmenetel is csak annyiban más, hogy megmondjuk, hová megyünk és kb mikorra jövünk vissza, hogy tudjon a másik számolni azzal, hogy meddig vagyunk el. De engedélyt nem szoktunk kérni, illetve csak annyi, hogy ha valami közös programot tervezünk, akkor elöre szólunk a másiknak, hogy akkor ráérjen és ne akarjon másfelé lenni.

Annak "ellenére", hogy egyáltalán nem korlátozzuk egymást, igen régóta élünk együttt különösebb problémák nélkül, éppen mert tökéltesen megbízunk egymásban.

Nem kell engedélyt kérni, nem a gyerekem a párom, hanem egyenrangú társam :)

Mi is csak mondjuk, hogy ide-oda megyünk, és kb. ekkor érkezünk

Annyi, hogyha később jövünk - mert elhúzódik a sörözés, vagy lekéssük a vonatot -, akkor dobunk a hangouts-üzenetet, hogy a másik ne aggódja szét magát.

Nem értem én sem, hogy mi az oka ennek az engedélykérésnek. A társam nem a szülőm, én nem vagyok kisgyerek, és nem vagyunk egymás tulajdonai sem.

Nálunk sincs engedélykérés.

Nálunk itthon ez úgy működik, hogy bejelentem, "megyek".

Mi meg tiszteljük egymást annyira, hogy nem bejelentünk, hanem megbeszélünk dolgokat..