Más is van úgy, hogy nem jó a hazassaga, a válás mégsem opció?

Évekig gondoltam ezt én is. Aztán szerencsére megjött az eszem és elváltam.

Mi tartott a volt férjem mellett? Azt gondoltam, hogy a gyereknek jobb, ha együtt vannak a szülei. Féltem, hogy önállóan, hogy boldogulok, mind anyagilag, mind abban, hogy mindenre egyedül leszek egy gyerekkel. Féltem, hogy a gyerek engem fog utálni, amiért elküldöm az apját. Féltem, hogy magányosan élek majd, mert egy gyerekkel senkinek se fogok kelleni.

Utólag azt mondom bár előbb léptem volna. Az egyedüllét nem volt olyan megterhelő mint gondoltam, nagyon gyorsan hozzá lehet szokni, kialakítani a saját szokásaimat. A gyerek nem folyamatos veszekedésben nő fel, ettől mindketten kiegyensúlyozottabbak lettünk. Mivel jókedvű voltam, az új szerelem is jött, akinek nem volt akadály, hogy gyerekem van. Évek óta boldogan élünk családként.

Szerintem egy rossz kapcsolatnál minden jobb, csak le kell győzni a kezdeti nehézségeket, félelmeket.

Most nézzünk egy átlag családot.

Az ember úgy indul neki egy házasságnak, hogy soha nem válik el.

Így építi a közös jövőt, a közös egzisztenciát, és gyermeket/gyermekeket vállalnak.

És itt jön a buktató.

Még egyszer leírnám: átlag család, tehát 10-20 év mire felépítenek gyermek mellett egy közös egzisztenciát (lakásteremtés). Ezt feldobni, a gyermekeket kitenni valami újnak, szétszakítani a családot, nem éppen egy olyan döntés amit az ember gyorsan meghoz (vannak azért kivételek, de ritka)

Szerintem egyesek félnek váltani mert félnek hogy egyedül maradnak.

Jobb egyedül lenni , mint szenvedni. :)

Én férfi kent ezt mondom, én szakítottam mert nem volt erős hogy ....nemet mondjon.

De a nők többsége fel hogy egyedül marad.

Engem sokáig a félelem tartott vissza a bizonytalanságtól. A rosszat már "megszoktam", a jövő meg, még ha tudtam is, hogy ennél bármi jobb, nagyon ijesztő volt az ismeretlen volta miatt.

Féltem, hogy jaj, mit fog szólni a család, a barátok, az ismerősök. (Kudarcnak fogtam fel a válást.) Féltem, hogy fogok tudni megélni, egyedül fenntartani egy háztartást, amit korábban ketten tartottunk fenn.

A gyerek miatt nem aggódtam, azt tudtam, hogy neki jobb lenne külön, mint veszekedésben felnőni... igazából ez volt a döntő érv a válás mellett, amikor már az akkor óvodás lányom mondta, hogy apa inkább menjen el, mert ő ezt már nem bírja elviselni, ami köztünk van, akkor léptem, ugrottam fejest a semmibe, az ismeretlenbe...

Nem bántam meg. Pár évig tartott, mire újraépítettem az életem önállóan, aztán lett új kapcsolatom is, ami nagyságrendekkel jobb, mint a házasságom volt. A gyerekem is sokkal kiegyensúlyozottabb. És a veszekedések is megszűntek, azóta teljesen normális a kapcsolat az exemmel (gyerek miatt elég sűrűn beszélünk, közös felügyelet van).

Szóval nincs olyan, hogy a válás nem opció, ez csak kifogás. Maximum ijesztő opció.