Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Elköltöznétek a helyemben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elköltöznétek a helyemben?

Figyelt kérdés

A férjemnek ez a második házassága, nekem az első.A lakás, amiben élünk a férjemé, korábban együtt vették az első feleségével.Az egyik szobába elhozhattam a saját bútoromat, de minden más az első asszony ízlésvilága.10 évig éltek együtt, azalatt sok minden rossz állapotba került.Esküvő előtt mindenre volt ígéret, rendbe tesszük, gyereknek szoba,ha jön, közös kassza stb. Ehhez képest külön kasszán vagyunk, saját pénzemen megcsináltattam,ami veszélyes volt, leszakadt stb., mert azt mondta minden jó így.Ami pedig nagyon fáj, minden vitánk (bármi miatt legyen) azzal zárul,hogy ez az ő lakása, takarodjak, jobb esetben csak költözzek el, ha bármi nem tetszik.Dolgozom, s nekem is van egy kis lakásom.Egy ismerősöm lakott benne, így nem kellett a rezsijére költenem, de most úgy alakul, hogy 1-2 hónapon belül másik városba költözik.Nem akarok így élni, hogy azt érzem,megtűrt személy, sőt cseléd vagyok valaki lakásában.

Van hova mennünk is a kisfiammal.


2016. jún. 4. 21:06
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
100%
Ez nem is kérdés. Eleve már az ilyen ha nem tetszik el lehet menni viselkedés nem egy párkapcsolatba való. Ez a pasi nem vesz téged semmibe. Nekem evidens ha már szeretek valakit mindenem megosztom vele és nem azt várom el hogy ő alkalmazkodjon hozzám teljes mértékben ha még nem is értünk mindenben egyet tudom hogy van amiben kompromisszumot kell kötni. Egy ilyen emberrel nem hiszem hogy hosszú távon boldog lehetnél a gyereknek se a legjobb környezet így felnőni.
2016. jún. 4. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 A kérdező kommentje:
Igazad van,nem kérdés. Csak megerősítés kellett kívülállóktól.Megbeszélni sem lehet vele :(
2016. jún. 4. 21:25
 3/33 Bence_ ***** válasza:
100%

Fordított helyzetben te, hogy viselkednél?

Ha szeretek valakit akkor ami az enyém az övé is.

2016. jún. 4. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 Fish1 ***** válasza:
100%
Elhúznék. Ez a pasi játszmázik, nem tisztel. Ez meg egy kapcsolatba nem fér bele szerintem.
2016. jún. 5. 04:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 A kérdező kommentje:
Laktunk 1 évig az én lakásomban, ami nem tetszett a férjemnek, azt átalakítottam, hogy jobban érezze ott magát.Mikor vártam a kisfiunkat, megkért, költözzünk át az övébe.Átköltöztünk, s ekkor kezdődtek a meglepetések :( Kezdetben együtt aludtunk, mi a franciaágyban, a fiunk a kiságyban.Mikor kértem, csináljuk meg az egyik szobát gyerekszobának, közölte nem, az az ő külön szobája :( Sorolhatnám még.
2016. jún. 5. 09:17
 6/33 Fish1 ***** válasza:

Még önző is...

A saját lakásában nyeregben érzi magát, ott tudja a kicsinyes játszmáit folytatni ("lehet innen elmenni"). Gondolom eddig nem volt következménye annak, hogy ezeket mondogatta, ezért teszi meg újra meg újra. Szerintem lépj le. A gyereknek is negatív, hogy ezeket látja, hallja, érzi.

2016. jún. 5. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 A kérdező kommentje:

A fiunk már így is sokszor feszült, sír :(

Igen, elvárásai vannak.Én meg egyre fáradtabb és boldogtalanabb vagyok, mert bolond fejjel próbáltam megfelelni.

2016. jún. 5. 20:15
 8/33 A kérdező kommentje:

Ma a takarításomba kötött bele.Mondtam,ha nem jó, annyit hangoztatja, hogy az ő lakása, akkor porszívózzon ő.Ő nem fog, s megkaptam, hogy ha nem tetszik,el lehet menni.A fiunk mondogatja, hogy béküljünk már ki, mire a férjem,majd a bíróságon,meg ha anyád végre eltakarodik stb. Bezárkóztam az egyik szobába sírni, a férjem benyitott, és röhögve kérdezte, mi van,megint sírsz?!

Ez csak egy mai történet :( Jólesett kiírni magamból.

2016. jún. 5. 21:00
 9/33 Fish1 ***** válasza:

Szent sz@r... ez az ember egy egoista pöts. Abban leli örömét, hogy felülkerekedjen rajtad. Minél előbb lépj le, ez egyre rosszabb lesz. Végső esetben átcsaphat fizikai bántalmazásba is. :/

Ha a gyerek is totál boldogtalan, meg te is, akkor nem értem igazából, hogy mire vársz még.

2016. jún. 5. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
Ha van hova menned akkor koltozz el meg a heten,foleg ha a munkahelyed meg a te lakaspd kozott nincs nagy tav.Eddig is egyedul finansziroztal mindent akkor anyagilag sincs akadalya h elmenyj.Tudom h nehez es foleg erzelmileg,elso hazassagod,es h valas lesz belole.DE meg kell ertened h egyreszt magad miatt is el kell menned,mert lelkileg tonkremesz es sokkal jobb lesz egyedul bekessegbem elni mint terrorizalva.Meg ha felelmetes is h egyedul leszel,de nezd a jo oldalat.Azt teszel amit szeretnel,nem bantalmaznak verbalisan,epitgetheted a jovodet ugy ahogy szeretned.Masreszt a kisfiad miatt.Talan meg nem keso hogy lelkileg ne viselje meg nagyon.Es most nem a valasra gondokok,mert az a legjobb megoldas neki is,hanem arra h latha es hallja h h banik veled a ferjed.Vagy o is olyanna valik ha felno,vagy egy eletre megutalja a ferjedet es szorong majd,lelkileg beteg felnott legyen belole.Mert az lesz,mert nem mulik el nyom nelkul a gyerekkorban atelt ilyen jellegu trauma.Add meg neki is es magagadnak is az eselyt h jobb eletetek legyen.
2016. jún. 6. 05:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!