Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismertek olyat, ahol a férfi elhagyta a szeretőjéért a feleségét? Mi lett a vége, együtt maradtak a szeretővel?
Ez mindig a sztoriban szereplő egyéneken múlik, sokan mondják azt, hogy ha egy ember valakit elhagyott más miatt, akkor az új párjával is megteszi, én tudok ellenpéldát, az anyai nagyapámat, aki mamám miatt hagyta el az akkori barátnőjét (tudtommal megcsalás nem volt, nagymamám túl vallásos hozzá, és már akkoriban is az volt), és életre szóló tartós kapcsolat és házasság lett belőle, és én úgy látom, hogy boldogok együtt.
Ha két ember összetartozik, együtt maradnak, nem kerülhetik ki egymást, ha nem tartoznak össze, akkor meg csak egy időszakra szól a kapcsolatuk.
Nos, a bácsikám hol elválna, hol nem.
Szóval van a felesége, az első szerető akitől gyereke is van, és van a második akit csak megdug. Ez megy több,mint 7 éve.
Mind a 3 nő idióta, mert a bácsikám csak saját magát szereti a legjobban, de ők így is együtt vannak vele, hátha valamelyikük lesz a kiválasztott(tudnak egymásról igen).
Igen ismerek. Konkrétabban a nő épp terhes volt a közös gyerekükkel. A 4. hónapban járt amikor összeházasodtak. Még meg se született a kisfiú amikor a pasi már a másik nővel volt. Úgy tudom még a szülés előtt elhagyta a feleségét a másik nőért.
Ez nagyjából 2 éve volt. A pasi együtt van a szeretővel aki ugye már a barátnője. Nem törődik a gyerekkel, soha nem látta. A volt feleség újra férjhez ment 3 hónapja. Ettől a pasitól is terhes lett. Már ott virítanak az ultrahangos képek a fbook-on, és mesélte is a nő.
Szóval 3 gyerek 3 különböző pasitól. Mert már van egy lánya egy korábbi kapcsolatból. Egy fia az első férjétől, és most jön egy újabb gyerek a jelenlegi férjtől.
Ismerek, a sógorom elhagyta a nővéremet.
Lett egy közös gyereke a szereővel, együtt voltak kb. 2 évet, majd a szeretőtől is elköltözött egy újabb nőhöz, és annak is csinált egy gyereket!
Baratnom ugy megtepte a szeretot hogy az elvetelt
A ferjet pedig kirugta siman utcara szorta a ruhajat
Azota szereto egyedul ferj nyomorban egyedul
Baratnom ? Ledolgozta a bunteteset egyedul single es virul mint soha hazassaga alatt.
Én 2 hasonló esetről tudok, bár mindkét esetben a feleség adta be a válópert, nem a férfi hagyta ott a feleséget. Az egyik esetnél nem tudom a sztori lefolyását, mert nem vagyunk olyan viszonyban a pasassal. A másiknál a pasas együtt maradt a szeretővel kb. 2 évig, aztán szétmentek. Asszem őt is megcsalta.
De amúgy volt az ismeretségi körömben számtalan eset, ahol a férj inkább a feleségével maradt, mert nem jelentett neki a szerető mást, csak kalandot meg extra szexet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!