A férj egyenjogúsága véget ér, amint elveszíti a munkáját? Vagy ha a feleség várandós lesz?

Provokatív baromság.

Nő létére azt mondtam, amikor a páromnak (még csak nem is férjemnek!) elege lett a főnökéből, hogy mondjon fel, aztán majd megoldjuk. Amíg itthon volt, szó nélkül eltartottam. Nem értem, miről beszélsz.

Minden nap van egy ehhez hasonlo provokativ kerdes, es az az erdekes, hogy ugyanaz a fogalmazasok stilusa.

Egyertelmu, hogy ugyanaz a kerdesek kiiroja.

Ha a pár tagjai megfelelően primitív - és avitt társadalmi konvenciók rabságában élő - emberek, akkor lehet, hogy köztük így történik. Ő dolguk, ő hibájuk.

Ha nyitottak, modernek és egyenrangú kapcsolatban élnek, mindkettő addig és abban segíti a másikat, amiben és ameddig szüksége van rá: a feladatok minősítgetése és időkorlát nélkül.

Azért nem csak így van ez.

Hány ezer család él úgy, hogy a kisgyerekek ovodában, az anya is apa is 8 órában dolgoznak. A férfi egyenesen haza megy, a nö meg elmegy a gyerekekért, bevásárol, majd csinálja a házimunkát. A férfi jobb ben foglalkozik a gyerkeekkel, rosszabb esetben gépezik.

Èn nem vagyok ellene a nöi-férfi munkamegosztásnak, de ha a férfi nem képes eltartani a családot és a nönek is vissza kell mennie, akkor azért legyen munka megosztás.

Èn szívsen vagyok otthon a gyerekekkel, és olyan munkát csinálok ami otthonrol lehet csinálni, és még a hobbim is. ìgy mindent megcsinálok itthon, és még a gyerekeket is viszem mindenfelé. De elöfordul, hogy nagyobb munkát kapok, és nem elég a délelött, akkor elvárom a férjemtöl, hogy pl szombaton egésznap a gyerekkkel legyen, vagy porszívozzon ki ö azon a héten.

Látom, nagyon felhúzott téged itt egy kérdés... :)

Nekem az a véleményem nőként, hogy igen is, nekem is kell haza hordanom pénzt, nem csak a férjemnek. Én is szeretem a jó munkahelyeket és az izgalmas munkákat, de volt olyan, hogy nem találtam semmi mást, csak azt, hogy amíg jobb nem lesz, beállok arabok GSM boltjába telefont árulni aluljáróba. Szó nélkül beálltam a pult mögé, mert ez jutott. Közbe meg serényen keresgéltem a jobb helyet. Ugyan ezt elvárom a páromtól is, hogy ha ő marad munka nélkül, egy percig se tétlenkedjen és ha csak valami rossz munkát talál, akkor kösse fel a kötényét és vállalja el addig, amíg nincs más! Nekem semmitől nem esik le a gyűrű az ujjamról, még úgy se, hogy diplománk van mind a kettőnknek. Ettől még a sz#ros wécét is ugyan annyi fáradtásgba telik nekem is kipucolni 10 forintért, mint annak, akinek csak 8 általánosa van, szóval nem rinyálok semmin. Ha ez jut, akkor ezt kell csinálni... Egy percig nem tűrném, hogy a férjem otthon lógassa a **szát és a száját húzogassa a különböző pénzkeresési lehetőségekre. Nincs még gyerekünk, de ha lenne, vagy ha épp terhes lennék, amikor kirúgják, akkor hál'Istennek szerintem nem is kellene ösztönöznöm őt, hogy a sarkára álljon és másikat keressen, lenne annyi felelősségtudata.

Egyenrangúságról, vagy munkamegosztásról annyit, hogy nálunk ilyen nincs. Egy-két apróságot kérek tőle, mondjuk évente egyszer azt, hogy locsolja már meg a virágokat, de semmi mást, szóval nálunk nincs50-50%-os munkamegosztás.

Tudod, mi a probléma az általad fölvetett esetekkel?

Hogy te általában beszélsz párokról, arról, hogy egyenjogúak vagy sem.

Csakhogy az illető férfi számára egyetlen személlyel kapcsolatban fontos ez: a saját feleségével szemben.

Magyarul: tökmindegy, hogy az országban az összes többi feleség hogy viselkedik a férjével, engem egyedül az érdekel, hogy az én feleségem hogyan viselkedik énvelem. Ugye ismered a mondást: "Ki milyen rózsát szakít, olyat szagol." Akinek udvarolsz, próbáld minél jobban megismerni. Tapasztald ki, hogy amikor problémáitok vannak, hogyan áll hozzá. (Épp ezért csöppet sem baj, ha az udvarlás során akadályokkal, nehézségekkel is meg kell küzdenetek, hogy egymáséi lehessetek.)

Saját példa: munkahelyem rengeteg feszültséget okozott és egyre inkább hajlottam arra, hogy elmenjek onnan. Csak olyan lehetőség adódott, ahol valamivel kevesebbet keresnék. Feleségemnek elmondtam, és ő határozottan biztatott, hogy váltsak, inkább jusson kevesebb dologra, de nehogy kikészüljek idegileg - és persze nem tett jót a családi életünknek sem, hogy sokszor robbanásig feszülten értem haza.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a feleségem tökéletes, csak azt, hogy udvarláskor túl kell látni a rózsaszín ködön és nézni azt, hogy a másik milyen ember, hogyan fog majd viselkedni a hétköznapi problémák során.

Ha viszont úgy érzed, hogy a feleségeddel melléfogtál, akkor elsősorban magadat hibáztasd, hogy rosszul választottál, nem ismerted meg eléggé.

És természetesen ugyanez fordítva is áll a férjüket szapuló feleségeknek címezve.

Amikor még dolgoztam (gyerekeink előtt) én hoztam haza a többet. Mégis egyenjogúak voltunk. Egyenjogúak az életben, a munkában, a házasságban, a családban.

A férjem tanár volt akkoriban. Nem kell sok ész ahhoz, hogy mennyit kereset és hozott haza (5 évvel ezelőtt!). Visszamenőleg meglehet nézni, hogy mennyit nőtt a tanárok fizetése. De, ez most lényegtelen is.

Nekem teljesen más a foglalkozásom, másból szereztem a kenyerünkre a pénzt.

Most, hogy GYED-en vagyok a második gyerekünkkel, szintén nem kell sok ész ahhoz, hogy valaki utána járjon, hogy mennyi jelenleg a max. GYED. Ugyanis én ennyit kapok.

A férjem lassan 4 éve másik m.helyen van (oktatással kapcsolatos), de a max. gyed-em 3×-át keresi jelenleg.

Ugyan úgy egyenjogúak vagyunk, ez semmit nem változott az évek során. Maximum jobb lett a megélhetésünk (anyagilag).

A háztartást is közösen vezetjük, minden kérdésben (főleg a nagyobb kiadásban) együtt döntünk. A gyerekeink jövőjét is együtt döntjük el és tervezzük.

A férjem sokat segít a házimunkában is. Takarít, mos, tereget. Egyedül főzni nem hajlandó, mert nem tud. Ez mindig az én feladatom.

Ettől ő még nem lesz kevesebb, SŐT (!!) az én szememben több, hogy hajlandó azt a hatalmas "férfi büszkeséget" lenyelni és képes egy jobb és élhetőbb életet biztosítani a családjának. Emellett nem beszélve arról, hogy nem a "tv előtt ül, sörrel a kezébe, amíg a feleség - esetleg a gyerekei - kiköpik a "tüdejüket" a házimunkában".