Feleségemnek tökéletes teste van (számomra), de félek hogy meg fogom unni. Így lesz végül?

Talán ha nem csak a testéért lennél oda, hanem EMELLETT mint embert szeretnéd, de úgy istenigazán, akkor eszedbe se jutna ilyesmi.

Mi az, hogy megunod? Szereted nem?

Minek vetted el, nem tudtad, hogy a házasság (elméletileg) örökre szól? Nem, az ilyenek, mint te, csúfot űztök ebből az intézményből. Hogy miért mondom ezt? Mert ha örökre terveztél volna vele, akkor eszedbe jutna, hogy ez a test amit elvettél, egyszer megöregszik. És hiába minden sport, fitness, aromaterápia, kutyafüle, ráncos lesz, foltos, és öregszagú. Szerintem ebből így nem lesz kutyaszär se, nemhogy sírig tartó kapcsolat.

Honnan jött ez a gondolat? Gondolom hallottál , olvastál ilyenről!?Hát persze ,mivel jelen pillanatban még minden "rendben "megy.

Bizonyos értelemben van alapja az aggodalmadnak.

Nagyon sokan olyanok vagyunk, hogy egy bizonyos idő elteltével rá ununk a tárgyainkra , és sajnos ráunhatunk emberekre , társunkra is.

Szerintem ha komolyan foglalkoztat ezen kérdés, akkor komolyan kezdj el fogadkozni azzal, hogy mi lehet az oka annak,hogy rá ununk dolgokra, rá ununk emberekre.

Egy kis közelítő.

A legcsodálatosabb testű nő teste is egy idő után megszokottá válhat , és valóban megunhatjuk.

De csak akkor ha a testet látjuk benne.

Amikor túl tudunk lépni az anyagiasságon, testiségen, akkor semmit nem ununk .

Egy nyári napon egy kis erdei ösvényen sétáltam, kellemes idő volt, de valahogy olyan "unalmas volt az erdő" számomra. Már nagyon sokszor végig mentem azon az ösvényen,már gondoltam,hogy legközelebb keresek valami új ösvényt ,új erdőrész ahol még nem jártam.

Másnap mégis csak a régi megszokott erdőrészbe mentem a megszokott ösvényen.

Nem tudom ,hogy mi történt velem, de fantasztikusan jó érzés volt sétálni ott az erdőben ,és csodálatos szépnek láttam , semmi unalmas nem volt benne. Pedig az erdő szerintem semmit nem változott. Ugyanaz az erdő volt mint előző nap.