A gyerek miatt együtt maradni, mert neki az jó?

Abban az esetben ,ha két ember még együtt tud élni és megpróbálja megoldani a problémáikat szerintem ez a normális.

Manapság már olyan indokok miatt is elválnak,hogy ő nem ezt várta a házasságtól,családtól-értve ezalatt a kötöttséget,felelősséget,lemondást...a másikat ezzel taszítva még nehezebb helyzetbe,akire marad az egyedülálló szülő szerep.

Szóval a fene se tudja mi a jó,mert olyan megoldások ritkán születnek,ami a család minden tagjának egyformán jó.Sajnos sok esetben azért válnak,mert valamelyik szülő előbbre tartja a saját igényeit,érdekeit a család többi tagjánál.

Persze,mindenkinek joga van boldognak lenni,de ne egy/több ember kárára.

Normális gondolkodású emberek ezt megoldják,a többség meg buta indokokkal,önigazolós idézetekkel teleszórja a Facebook oldalát,hogy védje az igazát...

Mondjuk ott kellene kezdeni, hogy a két házastárs eldöntse, biztos egymással akarnak-e élni emberi módon, vagy nem... Ja hát házasodni is csak ezután kellene...

És ha igen, akkor lehet gyereket vállalni, ennyi. utána nem kérdés a kérdés.

Ha már gyerek van, akkor már túl kell legyenek azon, hogy egymással mit is akarnak...

Egy gyereknek sem jó, ha külön vannak a szülei. Ezt mindenképpen meg kell előzni! És nem azért kell együtt maradniuk, mert ott a gyerek... Hanem mert azt mondták szeretik egymást és gyereket vállaltak, hát ezért, ez igen , ez jó a gyereknek.

Minden más önző kényszermegoldás, ha eszetlenek voltak és csak az ilyen-olyan célok és érdekek számítottak...

A szüleim későn, 19 éves koromban váltak el. Végig ránk fogták, a gyerekekre. Az igazság meg az, hogy nekünk a testvéremmel 5-6 éves korunk óta egyértelmű volt, hogy nem szeretik egymást, nem akarnak egYütt lenni, csak színlelnek.

Előbb kérdeztük miért, majd kértük, hogy legyen béke, vàljanak el, a végén már könyörögtünk.

A valóság annyi, hogy anyának a pénz, apának a kényelem kellett. Az, hogy mi mennyit szenvedtünk 2 mogorva, veszekedő, boldogtalan szülő mellett, senkit sem érdekelt, mi voltunk az utolsók a sorban és a bűnbakok a saját elrontott életükért.

Az egy hazugság, hogy minden gyerek együtt szeretnè látni a szüleit. A gyerek BOLDOGNAK szeretné látni a szüleit, mert ô maga sem boldog, ha érzi, látja, hogy a szülők sem. Az már mindegy, hogy együtt vagy külön, de ott, ahol már szóba jön az hogy a gyerekek miatt, na pont ott nem kellene együtt maradni. Pont a gyereknek okozzák a legnagyobb lelki kárt és adnak àt neki rossz mintát.

az én véleményem az, h ha egy gyereknek nem jó hazugságban felnőni. Ha két ember pedig már nem azért van együtt, mert együtt akarnak lenni, hanem a gyerek miatt, az sztem hazgság. Persze, minden gyereket érzékenyen érint a válás és biztosan fájdalmas ez a folyamat neki, de hosszabb távon sztem több kárt okoz benne egy ilyen "kényszermegoldás".

Persze megint más kérdés, h ma a párok hány szátaléka képes "intelligensen" intézni egy esetleges válást.

És persze ott van az, h vajon hány százalékban van mögötte valójában gyávaság, félelem, amit ilyen esetben könnyebb a gyerekre fogni. Sokszor ez nem is tudatos sztem.

Summa summárum, sztem csak gyerek miatt együtt maradni nem a legjobb megoldás.

Biztos nehéz feladat és kihívás úgy megoldani egy válást mind anyagi, mind érzelmi szempontból, h az a gyermeknek, szülőnek egyaránt jó legyen, dehát ha egyszer elmúlt a szerelem visszavonhatatlanul... Hát akkor elmúlt.

NEM JÓ! Kiskamasz korom óta apám csalta anyámat amit mindig is sejtettem, csak nem akartam felfogni. Meg persze még nagyon gyerek voltam, nem beszélve az 5 évvel fiatalabb húgomról. Aztán 13 évesen bizonyítékot is találtam, annyira nem lepődtem meg, de egy világ tört össze bennem. Mint kiderült, anyám már fél éve tudott a dologról. Ő el akarta mondani nekünk, válni akart, de apám nem engedte miattunk. És így éltünk még majdnem 2 évig. Nagyon rossz volt abban a feszültségben élni, ahhoz képest most fényévekkel jobban érzem magam. Mindenképpen el kell válni, gyereknek nagyon rossz egy rossz házasság, és érzi dolgokat, talán még hamarabb, mint a szülők maguk. Ez nem csak egy közhely, tapasztaltam a saját bőrömön.

17/F