Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon én látom rosszul az efféle, lejjebb részletesen bemutatott helyzeteket?
Van egy házaspár ismerősöm, a férj, feleség lakásai egy utcányira vannak egymástól. Napközben találkoznak (mindketten rokkantnyugdíjasok, csak egyikük dolgozik 4 órában, ill. legtöbbször nincs 4 órás állása), napközben együtt vannak, a férj kb. 22.00h-ig van este a feleségénél, majd hazamegy és mindkettőjük egyedül alszik az ágyában.
Gyerekük nincs, későn házasodtak, most a férj 48 éves, a felesége 54.
A feleség régóta azt szeretné, hogy egyikük lakását eladnák, összeköltöznének, hiszen férj-feleség, de a férj ebbe nem egyezik bele.
Nekem az furcsa, hogy házasok, éjjelente külön alszanak, külön lakásban vannak egymástól.
Ami a másik esetet illeti, engem érintett - már múlt időben írok róla, ki fog derülni, mi ennek az oka:
én harmincas éveim végén járó nő vagyok, volt egy párkapcsolatom 3 évig. A volt párom az anyjával élt, másik városban, de azonos megyében éltünk. Az exem gyakran abban a városban kapott állást, ahol én élek, így gyakran találkoztunk, éjszaka is nálam aludt, vagy én voltam náluk az ő lakóhelyén (kisváros), én megyeszékhelyen élek.
Mivel szerettem az exemet, nekem az alapszintűnek számított, hogy nem hagyott magamra és nem ment haza éjszakára, én sem utaztam haza tőle éjszakára, pedig mi nem is voltunk házasok, ellentétben a fentebb leírtakkal, utalva az ismerős házaspárra. Az exem szóba hozta többször,hogy a vállalkozását áthelyezi oda, ahol élek, tehát hozzám költözik. Ez utóbbiból nem lett semmi, mert szakítottam vele, melynek okát most itt nem részletezem.
Dióhéjban azt szeretném megkérdezni, hogy csak nekem furcsa-e az, hogy adott egy házaspár, akik csak nappal töltik együtt az időt, éjszakára külön lakásban, egy utcányira vannak egymástól.
Anno az exemmel mindig együtt töltöttük az éjszakát, mert nekem az válóok lenne, ha a férjem lett volna és nem velem van éjszaka. Akit szeretek, azzal szeretek összeölelkezve aludni, az estét, az éjszakát együtt tölteni. Pláne ha férj az illető.
A korábbi exem volt úgy, hogy éjszakákra kimaradozgatott a haverjai miatt, ezen annyira felhúztam magam, nagyon megsértődtem, hogy ezért is szakítottam vele, bár sokszor nappal is a haveri kör volt fontosabb nálam, szóval alapból lapátra tettem.
Nekem az alapvető, akit szeretek, együtt vagyok vele éjszaka, még ha nappal nem állandóan :-D, illetve távkapcsolat esetén is úgy volt az exemmel, hogy hetente 2-3 alkalommal találkoztunk, de akkor együtt voltunk minden éjjel, ez neki is, nekem is magától értetődőnek számított.
Nekem nem furcsa. Nálunk a családban is van ilyen. Nagynénémnek van egy barátja (ők ugyan nem házasok), és külön élnek, mindettőjüknek van külön lakásuk, igaz, ők már a 60 felé közelítenek. Így szokták meg. Nem adják fel az eddigi nyugodt életüket, mindketten megszokták hogy egyedül vannak.
Másik, a legjobb barátnőm szülei. Kb. 40 éves koruk óta (most 70 körül vannak) külön hálószobában alszanak. A férj horkol, és korán kelő. A feleséget zavarta a horkolás, és ő sokáig olvas éjjel, és sokáig alszik reggel.
Szerintem ebben a KORBAN ebben már semmi furcsát nem találok. Ha huszon, harmincévesek lennékek, akkor igen... akkor furcsállnám.
Az ő korukban ez nem furcsa.
Én is ismertem egy párt, ahol a férfi udvarolni járt át a nőnek, de az estéket külön töltötték. Mindenki a saját kis kuckójában. Sőt, a nagymamám is azt mondta, ő nem tudna együtt élni már senkivel, de ha akadna egy hódolója, nem zavarná el. :)
Az ő korukban???? Jó hogy nem már eltemetitek őket! A 48 meg 54 éves ember még egyáltalán nem öreg!
Igenis furcsa. A külön szobában semmi furcsa nincs, de hogy estére külön LAKÁSBA vonulnak, másik utcába, még egymás környékén se maradnak? Minek házasodnak egyáltalán össze?
Ha nekik megfelel, akkor miért ütöd bele a dolgukba az orrod?
Nem mindenki egyforma, és valószínüleg mindketten tragaszkodnak a megszokott környezetükhöz, nem akarja egyik sem elveszíteni. Emellett így azért megvan mindegyiknek az anyagi biztonsága is, meg ha netán megromlik a házasság, akkor is van hol lakniuk.
Az egymáshoz bújás meg olyan, hogy van akinek van erre igénye és van, akinek nincs, vagy csak kevés. Sokan eleve nem tudnak összebújva aludni, csak külön ágyban vagy külön szobában.
Ettöl még ez a házasság lehet sokkal jobb, mint akik kliszé szerint élnek.
szerintem az a furcsa, hogy felnőtt ember létedre ez a probléma foglalkoztat.
erre mondják, hogy get a life.
Nyugaton kulon nev van ra LAT
living apart together
szerintem okos dolog ha van eleg penze mindket felnek szabadsag marad de megvan a kapcsolat elonye is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!