Akik az első barátjukkal/barátnőjükkel házasodtak össze, vagy fiatalon elkötelezték magukat, nem bántátok meg hogy nem ismerkedtetek több férfival/nővel? Hogyan alakult később a kapcsolatotok?

..bár én nem vagyok ebben a cipőben,nekem a szüleim óvodás koruk óta ismerték egymást,tini korukban el kezdtek járni,"elsők" voltak egymásnak,20évesen összeházasodtak.

33év házasság után,(3 szép gyerekkel) tavaly 53évesen édesanyám sajnos elhunyt rákban.De ők egymásnak voltak teremtve.

Nem csalták meg egymást,jóban rosszban,egészségben,betegségben,még úgy is,hogy elvesztették a házukat a svájci frank miatt(!!!),kitartottak egymás mellett..ami nagy csoda a mai világban,mivel a pénz dominál.

Sajnos anyósoméknál pont ez látszik.(

Apósom szüzen vette el kb 20évesen anyósom,anyósom viszont megcsalta tavaly egy nála 20évvel fiatalabb hapsival.

1éve váltak el.

Tehát ez ember függő. Látod,valakinek ki kell élnie magát. Egyszerűen ilyen a természete.

Szüleimnek nem volt semmi ilyen.Veszekedtek,voltak durva viták is-mint mindenhol. Mégse léptek félre soha.

Édesapám pl mindig azt mondta,hogy engem,a lányát "csak" szeret,édesanyámat viszont már egyenesen imádja:)

Talán ők kölcsönösen tisztelték egymást. Ami a mai világban ritka. (Anyósoméknál pl ez nincs meg,mindenki magát nézi.)

20/L

Gimiben ismertem meg az első barátomat, aki később majdnem a férjem lett. A gimi és a város legmenőbb pasija volt. Mindenki ismerte, szerették, tisztelték, a csajok mind őt akarták. Ám ő mégis valami különlegesebbet akart. Ő 17 volt, én 15 mikor összejöttünk. Egymás szüzességét vettük el, a családunk fantasztikusan kijött egymással, nem voltak ellentétek, utálkozások, semmi.

Mikor elballagott, a ballagása buliján megkérte a kezemet. Megvárta míg én is elballagtam, majd elterveztük az esküvőt. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy lehetne más is egy párkapcsolat.

Úgy éreztem megfogtam az Isten lábát.

Majd teltek a hónapok és én egyre inkább nem találtam a helyem.

A kapcsolatunk intimitása valahogy elmúlt. Naponta jártunk rokonokhoz, ismerősökhöz, együtt, kettesben nem mentünk sehova, max. otthon a tévé előtt. Nem beszélgettünk, nem éltünk, csak voltunk.

Nem éreztem jól magam. Senki sem kérdezte meg tőlem a rokono közül, hogy hogy vagyok, hogy jól érzem-e magam, pedig már akkor nagyon lehetett látni rajtam az undort mindenféle családi összejöveteltől.

Érdekes, mert még akkor is gyáva voltam ráadni a kabátot, amikor eltiltott a barátaimtól és eldugta az egyetemi felvételi értesítőt ( akkor még nem sms-be kaptuk).

A döntő pillanat, mikor rádöbbentem, hogy nem akarok hozzá menni ehhez az emberhez, amikor az esküvői ruhámat próbáltam fel. Katalógusból választottam, nem tudtam hogy fog állni.

Mikor felvettem és belenéztem a tükörbe, az egy mese volt. Az összes barátnőm bömbölt mellettem. Akkor én is sírtam, de nem azért mert boldog voltam, hanem akkor életemben először láttam magam gyengének, megalkuvónak és csődtömegnek. Végül a barátom anyukájának mondtam el először a dolgot, bár akkor még nem akartam szakítani, de ő nyitotta fel a szememet.

Elmondta, hogy szerinte egy fafej a fia, és hogy nem érdemel meg engem. Elmondta, hogy szép az álmodozás fiatalon a családról és a családalapításról, de hagyni kell időt.

A szakítás nehéz volt. Mai napig nem tudom hogy dolgozta fel. Jóban maradtunk, de sosem lesz ennél több köztünk.

Annyira fiatal voltam és gyorsan akartam felnőni. Ma már ha visszaemlékszem, akkor biztos vagyok benne, hogy nem voltam belé szerelmes! Max. a szerelembe vagy az álmokba, a nagy család gondolatába voltam szerelmes, de nem belé.

Óriási hiba lett volna 20 évesen összeházasodnunk.

Neki azóta jól menő üzlete van, de nincs barátnője. Én viszont megtaláltam életem szerelmét, de nincs munkahelyem! :D

irónikus!

Egyébként az első válaszolóval egyetértek!

Manapság a pénz motivál és mindenki az önző életét éli, telibesz**rva mások érzéseit. Ma már mindenki kefélhet mindenkivel, nem lesz belőle nagy gond, hamar meg lehet bocsátani, maximum "csak" elválunk és amit Isten színe előtt ígértünk, az semmit nem jelent.

Egyik tanárom mondta mindig, aki sokszor kihallgatta a suliban a szerelmi életünket és próbált "jó tanácsot" adni:

" Mindig válasszatok az anyagiakhoz mérten gazdag társat! Miért? Mert a szerelem elmúlik, de a pénz megmarad!"

Hiába, de én csak szánni tudom azt, aki tényleg ez alapján keres társat.

Nem fogok regényt írni, mert olyan nagyon sok mondanivalóm nincs a témáról, de 18 évesen ismertem meg a hasonló korú férjemet. 12 éve vagyunk együtt, most lesz a 8. házassági évfordulónk, két gyerekünk van. Nem állítom, hogy minden rózsaszínű, vannak hullámvölgyek, de szeretjük egymást. Vannak bizonyos dolgok, amiket megbántam, de az soha nem hiányzott, hogy más férfival is legyek akármilyen értelemben. Nem vagyok az a típus, és ő sem,, ezt tudom, ismerem annyira.

Tudom, hogy most nagyon erős a nyomás abba az irányba, hogy próbálj ki másokat is, mert különben hiányérzeted lesz, de attól még nem mindenkinek van erre igénye.

Én az első barátnőmet vettem feleségül. 22 évesen ismertem meg, 26 voltam, amikor összeházasodtunk. Most 34 vagyok. Van két gyerekünk, szeretjük egymást, jól elvagyunk. (Neki nem én voltam az első komoly kapcsolata.)

Nem tudom, mennnyi jelentősége van annak, hogy nekem ő az első, maga a tudat nem zavar (előtte is voltak plátói szerelmeim, ha ez számít). Nem vágyom arra, hogy "kipróbáljak" mást is - mármint a minden férfire jellemző szexvágyon túl, úgy komolyan nem foglalkoztat.

:D mi 16 éves korunk óta ismerjük egymást. GYakorlatilag együtt nőttünk fel...idén házasodunk össze. Én nem bánom, hogy nem voltam mással, szexuális és másik értelemben sem. Kiegészítjük egymást, ő a legjobb barátom is, bármiben számíthatok Rá. Nem tudhatjuk mit hoz az élet, de sok év után is nagyon jól megvagyunk. Idén házasodunk össze.

24-N

Hasznos volt a válaszom? Igen.

Tetszett? Nem.

Le lettem pontozva? Naná!

Tudom, hogy szűklátókörűek járnak ide, nem megleppő, csak bosszantó.

22 éve ismerem a férjemet. 20 éve "jöttünk össze", az idén fogjuk a 13. házassági évfordulónkat ünnepelni, van egy 5 éves kisfiunk.

Mindkettőnknek ez az első komoly kapcsolata, bár nekem volt néhány tinikapcsolatom előtte.

Én nem bántam meg, hogy így alakult, szerintem ő sem. Sok mindent túlélt és átélt a kapcsolatunk, örömöket és tragédiákat. Voltak hullámvölgyeink, de szeretjük egymást, eddig még mindig együtt akartunk kikapaszkodni a gödrökből.