Férjem nem tartja be az ígéretét: jogosan vagyok mérges? Ti mit tennétek?

Mélységesen csalódnék egy ilyen önző mocsokban. Neked talán nem volt nehéz és fárasztó? Esetleg elismerte neked a munkádat, amíg otthon voltál? Vagy neked ez fáklyás menet? A hozzáállása nagyon aggasztana, egy világ omlana bennem össze, hiszen ez előrevetíti a jövőt, bár nyilván már most is látod: ő nem fog a gyerekekkel foglalkozni, háztartásban kivenni a részét, mert az női munka, ahogyan a gyed vállalása is. Nem érdekli a te pályád, szavahihetőséged, simán benne hagyna a szószban. Ha most nem mész vissza, annak ellenére, hogy a munkahelyeden számítanak rád, akkor azt hiszem, keresztet vethetsz arra hogy később lesz munkád. Egy megbízhatatlan, nem szavahihető munkaerő sehol nem kell (férj sem, csak azt nehezebb megoldani). Közöld vele, hogy ez tény, visszamész márciusban. A gyereket meg kell oldani. Vagy otthon marad vele, vagy fizeti a magánbölcsit, amíg be nem tudjátok tenni valahova. Nem kérdés, ezek az opciók, mert te márciustól dolgozol. Eméssze meg, mert az ő hozzáállása miatt adódott a probléma, oldja is meg. Drága a magánbölcsi, tény és való, akkor maradjon otthon a megbeszélteknek megfelelően. Ha meg derogál neki, aki, akkor hozzon anyagilag áldozatot arra az időre, amíg nem tudjátok államiba elhelyezni. Nincs más választás. Én biztosan nem tenném kockára az ő szeszélye miatt a munkahelyemet, annál sokkal nehezebb elhelyezkedni, ha az ember nem takarító, árufeltöltő, vagy valami egyéb képesítést nem igénylő munkakörben dolgozik.

Esetleg szétnézhettek, hogy van-e gyeses anyuka a környéken, aki olcsóbban bevállalná a gyereket, vagy nyugdíjas néni, aki még elbírna vele.

Nehogy mar meg a ferj legyen hibas! Egy gyermeknek igenis az edesanyjara van szuksege. Az elso 3 ev meghatarozo nala. (Lehet lepontozni) (Persze ha NAGYON muszaj dolgoznia menni az anyukanak akkor ertheto a bolcsode)

En anyuka vagyok, itthon vagyok es leszek is a kislanyommal 3 evig pedig itt csak 1 evig jar gyes.. de nem csak a lanyomnak, nekem is fontos ez a 3 ev.

Ha a férjem ilyen jelentőségű dologban nem tartaná be az ígéretét, úgy, hogy nem merült fel semmi előre nem látható körülmény, ami esetleg indokolná, érhetővé, és számomra is elfogadhatóvá tenné, hogy meggondolta magát, nagyon megrendülne benne a bizalmam.

Nyilván az is gondot okozna, hogy most mi lesz az állásommal, mit mondjak a főnökömnek, ha most én nem tudom tartani a szavamat a férjem miatt, de őszintén szólva az még rosszabb érzés lenne, hogy a férjem egy közösen vállalt döntés után nem felrúgja a megállapodásunkat, és azután, hogy én a "feladat" általam vállalt részét megcsináltam, nemes egyszerűséggel rám hárítja az ő részét is, cserbenhagyva engem.

Szerintem feltehetőleg annyi történt, hogy a férjed - ellentétben a gyermekvállalás előtti állapottal - most már tisztában van vele, hogy a gyakorlatban mit jelent egy 15 hónapos kisgyerekkel otthon lenni napi 8-10 órát.

Kíváncsi lennék, hogy ha a férjednek aközül a két opció közül kéne választania, hogy vagy tartja magát az ígéretéhez, vagy beadod a válókeresetet, és csak a megosztott gyermekelhelyezésbe mész bele, vagyis minden második héten végig nála lesz a lányotok az elövetkezendő 17 évben, akkor mit választana.

Mielőtt félreértenéd, ezt nem azért írtam, mert az utóbbit jó ötletnek tartanám. (Nyilván én sem tennék ilyet, már csak a gyerekem miatt sem.)

Csak érdemes lenne tudni, hogy azt a helyzetet ő hogyan oldaná meg a munkája mellett.

Maximálisan egyetértek azokkal, akik azt írták, hogy ha a férjed nem tartja be az ígéretetét, akkor az ő feladata és felelőssége más megoldást találni a kislányotok elhelyezésére napközben arra az időre, amíg te dolgozol márciustól, nem pedig a tied. Vagy ha nem is feltétlenül neki megtalálni, de anyagilag neki finanszírozni.

Az ő döntésének a következménye a kialakult helyzet, teljes joggal elvárható, hogy vállalja érte a felelősséget, ne pedig rád hárítsa át, és ha ezt magától nem látja be és nem tartja magától értetődőnek, arra nehéz mit mondani.

HÚÚ, 26-os szívemből szóltál!!!!!!!!!!!

És kérdező, halvány lila gőzöm sincs, hogy mit tegyél. Hasonló helyzetben voltam én is, és én sajnos rettenetesen rosszul döntöttem. Én maradtam otthon. :( Életem legnagyobb lehetőségét szalasztottam le, és a helyzet azóta nem változott, sőt a férjem önzőbb, mint valaha. De most már választásom sincs, mert túl sok idő telt el. Most ismét elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, és már titokban járok állásinterjúra. De tudom, hogy iszonyatosan mérges lesz, ha végre lesz állásom. Egyszer beszéltünk erről, és csak ennyi volt a válasza: "Hogy fogunk reggel elkészülni???" "150 ezer nettó alatt nem mehetsz el dolgozni!" ????????????

Igen én is bírom, hogy lenézik, akik otthon maradnak a gyerekkel, de a ffiak max 20%-a tenné ezt meg önszántából, vagy akárhogy... Egy baba ellátása és a ház körüli teendők, mind munkának minősülnek, ehhez mérten fárasztóak is.

És én nőként mondom, akinek nincs gyereke, hogy tisztelet! Nem tudom én hogy fogom túlélni azt a 2-3 évet. Én reggel felkelek, kényelmesen elkészülődök, sminkelek, bemegyek dolgozni, ahol értékesnek érzem magam, felnőtt emberekkel beszélgetek, kávézok, ebédelek, és mindez valójában a munkám része, amit abszolút nem unok, mert szórakoztató és hasznos is egyben. Hát ha ffi lennék, én sem cserélném le ezt egy babára, hanem hazamennék a hintőporszagba, büszke lennék a kis családomra, meg feleségemre, majd reggel felkelnék és bemennék a munkahelyemre felnőtt emberek közé, és nyugiban meginnám az első kávém az íróasztalomnál, míg az asszony otthon visszabüfizett hányást takarít és fogalma nincs, mikor lesz ideje megfésülködni...

Kérdező, a férjed szemét.