Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Ti mit gondolnátok ezekről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit gondolnátok ezekről?

Figyelt kérdés
A férjemmel 3 éve vagyunk együtt van egy gyerekünk is,igazán jó volt idáig a kapcsolatunk(szerelem,szeretet,odaadás,kölcsönös figyelmesség).Most derült ki,hogy idén januárban az exe képeit lájkolta,plusz volt egy kolléganője aki korábban pornós volt és ő megnézte itthon neten azt a filmet,míg én nem voltam otthon,a harmadik,hogy egy jelenlegi kolléganője fotóját is lájkolta kb 2 hete,ebből vita volt,elmondása szerint nincs ebben semmi nem akart megbántani,ha nekem ez rosszul esik akkor többet nem tesz ilyet,sőt töröljem le nyugodtan a fb profilját,olyannyira nem fontos.Na erre most megint látom,hogy végig nézte vmelyik nap az összes képét ugyanannak a kolleginának aki miatt múltkor veszekedtem.Ő szán bán mindent,sajnálja,váltig állítja,hogy nem tetszik neki más csak én,soha még gondolatban sem csalt meg nem is akar blabla.Hab a tortán,hogy egy focis netoldalon böngészett ahol megnézte a nők fotóit(trollfoci oldalon meztelen és majdnem meztelen nők fotói: pornfoci).Mégis mit gondolnátok?
2014. nov. 11. 15:34
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
87%
Ne haragudj, de csinált mást is azon kívül, hogy szörfölt a neten, megnézett pár képet meg egy videót? Azt gondolnám, hogy egyrészt nagyon kevés az önbizalmad, másrészt adhatnál már neki egy kis levegővételnyi szabadságot, mert kipusztul, ha megfojtod! N31
2014. nov. 11. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
82%
azt, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az emberek manapság egy LÁJK-nak :( Miért kell ezen fennakadni? Régen ez egy bók volt a nő részére a férfitól, nem volt akkora jelentősége. Meg hát azért milyen kép? Mert ha szemtől szemben volt a kis málnás, az gáz, de ha egy sima kép, az miért baj? Én is szoktam nézni fiú barátaim kollégáim fotóit. Az, hogy pont pornós volt a a volt kolléga, hát bumm. Ha nem az övét, akkor nézi másét. Ez szerintem még nem akkora bűn.
2014. nov. 11. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
100%
te jó ég.... én viszonylag bizalmatlan tipus vagyok, de azért ez már nekem is durva, amin most fennakadtál. "egy jelenlegi kolléganője fotóját is lájkolta kb 2 hete" jaj, de nagy ügy, ha tudnád, nap mint nap hány ember lájkolgatja egymás képeit! szerinted azok mind szinglik? csak hogy tudd, a like szó jelentése: kedvel. én is szoktam kedvelni az ismerőseim fényképeit nemtől függetlenül, ha tetszenek, jól sikerültek, érdekesek vagy viccesek. ha ezért a párom kiakadt volna, akkor én már elhagytam volna. ez röhejes komolyan.
2014. nov. 11. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 csabika1971 ***** válasza:
92%

A férfiak 90% néz pornót, ezt vagy elfogadod, vagy nem és elválsz.

De ez a helyzet, és a pornó nézéstől nem leszünk kevesebbek, sem rosszabb apák vagy férjek. Amíg nem bukott le azt hiszed nem nézet ilyesmit? Dehogynem, csak eddig nem vetted észre. Pedig azt írod rég milyen jó volt és szép.

Mostanra mi változott? Hogy a Neten megnéz pár képet vagy éppen videót, ezzel még nem csal meg. És mikor elvett téged örök hűséget fogadott, és nem vakságot.

Ezért (igaz én is férfi vagyok) ebben én nem látok semmi rosszat. Ha szereted, tanuld meg elfogadni.

2014. nov. 11. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:
Azt gondolom,hogy ha én nem teszek ilyesmiket,akkor elvárható,hogy ő sem....Mellesleg feltettem neki a kérdést,hogy ha ezeket én csináltam volna akkor mit érezne,gondolna? A válasz az volt,hogy nagyon rosszul érezné magát,és haragudna....
2014. nov. 11. 15:47
 6/28 anonim ***** válasza:
70%

Miért nem néztek együtt pornót? Vagy néztek?

szerintem a férjednek egyszerűen csak szüksége van egy kis "huncutságra" és bőven határon belül mozog. Szerintem.

Azért nézd meg hogy kiket lájkolt Instagram-on, Google+ -on, youtube-on, pinteresten :))

2014. nov. 11. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 A kérdező kommentje:
Mert Rá vagyok kiváncsi nem más fa.ára!
2014. nov. 11. 15:56
 8/28 A kérdező kommentje:
Ja és ha neki rosszul esne akkor ő miért teszi meg,ha tudja,hogy nekem is rosszul fog esni??
2014. nov. 11. 15:57
 9/28 anonim ***** válasza:
88%
Mi együtt nézzük. Most akkor ássuk el magunkat? :D Nevetséges az egész sztori! N31
2014. nov. 11. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:
3-mas! Pont ez a poén,hogy "tetszik" a fotó az alulöltözött exéről meg a kollegináról.A másik meg,hogy nem érdekel,hogy ezt hányan csinálják,az érdekel,hogy ő igen...
2014. nov. 11. 15:59
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!