Elhagynatok a ferjeteket/felesegeteket ha egeszsegugyi gondjai lennenek?

Ahogy többen is írták, kérdés, hogy milyen betegségről van szó. Egy mindenki életét/testi épségét veszélyeztető pszichiátriai betegség esetén megfontolandó dolog már, hogy meddig bírja valaki. (Agyműtétnél, ahol megváltozik a személyiség, várni kell és látni, hogy a megváltozott személyiségével ugyanúgy működnek-e a dolgok.)

Sok nyavalyám volt az elmúlt időszakban, most készülök egy kisebb szívműtétre, emiatt sokat beszéltem erről az élettársammal: ha olyan betegségem lenne, ami miatt nem lehetne gyerekem, bármi balul sülne el a műtéten és nem ugyanaként az emberként, vagy sérültként kerülnék ki ebből az egészből, megérteném, ha nem maradna velem. Sőt, azt támogatnám, ha akkor keresne magának mást.

Láttam olyan párt, ahol a "lesérült" üldözte el maga mellől a másikat, mert nem tudta elviselni a helyzetet, nem akarta, hogy szánalomból vele maradjon a másik, ..., ... még ha erről szó sem volt. Teljesen megértem az ilyen mártírnak kikiáltott embereket. A legtöbben nem arra vágyunk, hogy a párunkat gondozzuk életünk végéig, főleg akkor nem, ha még fiatalok vagyunk. Dönthetünk úgy, hogy meghozzuk ezt az áldozatot, de senki nem fog megkövezni, ha nem emellett döntünk.

Ha rákról, vagy súlyos, de átmeneti betegségről van szó, akkor az egészen más helyzet. Ki mint vet, úgy arat. Ha valaki egy ilyen helyzetben cserben hagyja a másikat, akkor megérdemli, hogy neki se legyen támasza, amikor nehéz helyzetbe kerül.

A legnehezebb szerintem is a személyiséget, annak megváltozását érintő betegség/sérülés. Láttam olyan embert aki közveszélyes, aki verekszik. Ha lennének közös gyerekek, egyszerűen nem tehetném ki őket ilyen veszélynek, hogy mondanám azt, hogy "bocsi, apucinak csak a szokásos rossz pillanata van, sebaj hogy éjjel 2 van, menjetek addig a játszótérre, míg abbahagyja a rohangálást a nagykéssel".

Vagy vannak esetek, mikor szolidabb őrült és "csak" viccből kidobálja a lakáskulcsot meg a pénztárcát a kukába (itt olvastam még, valakinek a rokona csinált így)... vagy magára veszélyes, hiába zárják be napközben, kitöri a zárat és odafut az autó elé (ilyen meg a közvetlen ismerettségben volt). 0-24-ig nem tudnék ottmaradni vele, muszáj lenne akkor szeretetotthonba adni.

Ettől még nem válnék el, meg látogatnám de vannak olyan esetek, amikor nem kivitelezhető, hogy az illető családban maradjon. Természetesen arra gondoltam, mikor az állapotán már nem lehet javítani.

Attól függ, mert pszichiátriai bajnál ott hagynám, főleg, ha nem akarna pl. kezelésre járni.

Én is pszichés betegséggel küzdök (kajazavar, súlyos), és megváltás lenne, ha a barátom azt mondaná, elege van, és elhagyna. Én nem hagyom őt magára, mert belepusztulna, szeret, de ez így nem élet - NEKI nem az ÉN bajom miatt.

- mindig aggódik

- félt, segíteni próbál

- de hiába beszélgetünk, nem érti a problémám fizikai (fáj sokat enni, görcsöl és sírok tőle) oldalát

- bólogat rá, aztán ugyanúgy: egyél többet

- nem tart szépnek (én sem magamat, tudom, hogy gebe vagyok)

- és még sorolhatnám, de nem hagy itt, pedig jobb lenne neki...

Eszembe sem jutna elhagyni.

Persze más kérdés ha alkoholista vagy hasonló, mert akkor gondolkodás nélkül elhagynám. Szerencsére ilyen fel sem merül.