Nektek a férjetek/feleségetek az a férfi/nő, akivel a legtökéletesebb eddig az együttlét?

Én nem tudnám elképzelni,hogy tűzijáték nélkül,férjhez menjek,volt olyan kapcsolatom,ahol minden jó volt kivéve a szexet..nem változott semmi,évek alatt sem ,vagy mégis egyre rosszabb lett és egyre jobban vágytam valaki másra.

Kell az a tűzijáték,hogy később legyen parázs...

Nekem kicsit fura, azaz ellentmondásos az, amit írtál. Azt írtad, szerelmes vagy belé és a szex "rendben van", de nincs tűzijáték. Nálam ez nem összeegyeztethető, mert ha szeretem, és rendben van a szex, akkor ott tűzijáték is van, ha nincs, akkor valami mégsincs rendben, vagy lelkileg vagy fizikailag.

Bár az is igaz, hogy fél év még nem túl sok idő, nem minden kapcsolat kezdődik tűzijátékos szeretkezésekkel, van, ahol az csak később alakul ki.

Ha úgy látod, hogy erre minden esélyetek megvan, akkor igen, lehet rá alapozni, de ha őszintén meggondolva neked mélyen belül valami nagyon-nagyon hiányzik, akkor nem biztos, hogy ő az igazi.

Leírom a saját esetem. A férjem a 2. férfi az életemben, akivel van testi kapcsolat is.

Az első barátommal évekig együtt voltunk, általában nagyon jó volt a szex, csak nagyon élvhajhász és önző. Amikor valamelyikünk nem jutott el valamiért a csúcsra, ment a hiszti (szó szerint, na már a "vesztes" részéről). Amúgy pedig a hétköznapokban kb. egy év után ritka seggül viselkedett velem mind négyszemközt, mind családban, de főleg nyilvánosan. Szerencsére szakítottunk, nehéz volt eljutnom oda, hogy ez a jó megoldás.

A férjem... számomra a legkedvesebb, legaranyosabb, legsegítőkészebb, elég jó humorral, számomra vonzó külsővel (bár jó pasinak én sem tartom kifejezetten, de kellemes, szép, aranyos és kellően erős is), nagyon jó társ és sorolhatnám. Természetesen vannak rossz tulajdonságai is, de annyival több a kapcsolatunkban a pozitívum, hogy ezeket el tudom nézni neki, s ami nagyon zavar, azt meg szoktam mondani, és sokat meg is fogad belőle. Tehát lehet vele beszélni.

Na a szex, az finoman szólva is béna köztünk. :D Iszonyatosan kívánjuk egymást, tehát ha úgy nézzük, izzás van, de ami aztán jön, az általában röhejes úgy rendesen. Viszont sokat, és egyre többet vagyunk képesek róla beszélni, kötelező jelleggel oldjuk fel a tabuinkat, mert érezzük, látjuk, tudjuk, hogy nem megy, és magunkhoz képest folyamatosan egyre jobb. Az exemhez képest sehol nem állunk, ott valahogy alapból ment minden, el sem tudtam képzelni, hogy van olyan, hogy nem. Ennek ellenére nem cserélném el őket, sőt, senkire sem a férjemet. Pedig fiatal vagyok. :) Kaland is számomra az, hogy honnan indultunk (bénaságilag), és merre haladunk ahhoz képest. Itt ezek az izgalmak, hogy vajon hova jutunk. Türelemre és sokkal nagyobb szeretetre, elfogadásra, jobb kommunikációra tanít az egész, és van egy közös "titkunk", tulképp hogy milyen bénák vagyunk, ami cseppet sem felhőtlen és nem vicces olykor-olykor, mégis az egymás iránti tisztelet fejlődik bennünk. Abban a biztonságérzetben, hogy nem akarunk mást keresni ennek ellenére sem, tehát szép lassan együtt megoldjuk, amennyire lehet. :)