Hogy lehet feldolgozni azt, hogy egy 64 éves asszony 45 évnyi házasság után elveszíti férjét?

Van ilyen ismerősöm, 5-10 éve halt meg a férje (nem tusom pontosan), hiányzik neki nagyon, sokat beszél róla, de tetterős néni, sok a programja, és fizikailag sincs rossz állapotban (pedig 80+).

De azt mesélték, hogy az elején rettenetesen rosszul volt, kitartó barátok kellettek ahhoz, hogy talpra álljon.

Csatlakozom az előttem válaszolóhoz! Vannak gyerekek, unokák? Esetleg barátok/barátnők?

Én is sok erőt és kitartást kívánok a gyász mihamarabbi, sikeres feldolgozásához!

Anyósomnak 7 éve halt meg a férje. Gyakran hetekre hozzánk költözik, kiunokázza magát, aztán hazamegy falura. Aztán két hét múlva visszajön.

Minden áldott nap elmeséli, hogy az éjszaka mit álmodott. Minden nap a férjével álmodik, régebbi életük történeteit éli újra álmaiban, és minden éjjel a szeretett Papával van...

A vallás mindig sokat segít az ilyenben.

De természetesen nehéz. Ha az ember több, mint az élete felét együtt tölti valakivel, akkor annak elvesztése tényleg olyan (...), mintha a karját veszítette volna el.

És ahogy a többiek is mondták: a társaság. Nem kell, és nem is lehet helyettesíteni az elhunytat, de valamennyire ki lehet tölteni az utána maradt űrt élettel!