Van itt olyan nő vagy férfi, aki nem válna el azonnal, ha fizikailag (vagy szavakkal) bántalmazza a házastársa?

Érdekes,írjátok többen, hogy falhoz vágott laptopot, üvegasztalt, ezt azt,és azzal semmi gond nincsen..

Hát nincs, addig, még nem titeket csap meg.

Akiben ilyen indulat van, simán bennevan, hogy megüthet.

Mondom ez 27 év házassággal a hátam mögött.

Most nem fényezni akarom a férjem, mert ő is néha mérges, de még semmit ,soha nem vágott a falhoz.levezeti a feszültségét a dohányzással, lövöldözős játékkal szerintem.

Én se vágtam még semmit a falhoz, földhöz,legfeljebb az ajtót vágtam be magam után,1-1 veszekedés után.

Én tuti nem tűrném el,hogy megüssön ,verjen stb...

szerintem aki eltűri, vagy erősen társfüggő, vagy élvezi titokban, hogy milyen erős férje van, vagy ezt tartja természetesnek, mert otthon ezt látta, vagy őt is verték...

Volt egy többéves kapcsolatom, ez volt az első komolyabb így nem volt összehasonlítási alapom, most már tudom milyen hülye is voltam hogy nem léptem ki azonnal, az első ilyen után belőle, akkor még sok mindent elnéztem, mert azt hittem ez mindenkinél így van, ez még belefér, stb... Már látom mekkorát tévedtem, és igenis nagyon nem normális dolog ha a párod nem tisztel, mert ez mind annak nevezhető, ha szóval vagy tettel bánt valaki, az egy cseppet sem tisztel téged. Sok mident eltűrtem, mert alárendelt fél voltam a kapcsolatban, amivel alapvetően nincs bajom, engem nem zavar ha irányítanak. De ma már csak ha belegondolok mi mindenre nem léptem... hát jó nagy hülye voltam tényleg (karszorongatás, arcba üvöltés, tárgyak/ököl falbacsapkodása) ez mind őt minősíti, egy egészséges elméjű kiegyensúlyozott ember ilyet nem tesz. (mert nem vagyok egy kezelhetetlen típus, kifejezetten csendes és higgadt vagyok, mind ezen reakció legtöbbször szinte a semmire jött).

Az új kapcsolatomban láttam meg hogyan is tud élni egymással két ember normális módon, egymást tisztelve, ahol még egy hangosabb szó sem hangzik el soha, mert mindent meg tudunk beszélni anélkül hogy megbántanánk a másikat, Ez a kölcsönös tisztelet, aminél lejjebb mostmár sosem adnék.

Szóbeli bántalmazás nálam még belefér, ha látom, hogy nem direkt akart sértegetni, és nem túl trágár... egy lehülyézés, leszemetezés még belefér.

Amúgy az én párom elég hirtelen haragú típus, az a fajta, aki simán a földhöz vág bármit, ha vmi feldühíti, de eddig egyik ilyen akcióját sem én váltottam ki, és 2 év alatt már kitapasztaltam, hogy engem nem bántana. Volt már olyan, hogy kicsit pokróvabb volt velem, vagy erősebben húzott el vmerre, ha vki aznap felhúzta, de ennyi volt összesen, és ezt meg is beszéltük.

Életemben egyszer pofoztam fel a férjem, mert nagyon összevesztünk valamin, a vita elég komoly volt, és talán ez a pofon mentette meg a házasságunkat. Na nem azért, mert annyira magához tért tőle, csak úgy kiborultam, hogy közöltem vele, hogy megütném, ő erre, hogy csak tessék, nyilván megkérdeztem, hogy csak nem gondolod, hogy tényleg ezzel próbálom megoldani, ő meg erre hozzámvágta jéghideg közönnyel, hogy gondoltam, hogy nem mered.

Na erre szakadt el a cérna, megpofoztam a 190 centi magas férjemet, a magam 156 centijével. Ezen elkezdtünk röhögni. Aztán szépen nyugodtan megbeszéltük, hogy mi a baj.

A férjemet rendszeresen verték, úgyhogy ettől eleinte én is nagyon féltem, hogy majd ő is biztos...

Nem mondom, hogy tökéletesen vezeti le az indulatait, mert volt már olyan, hogy véresre verte az öklét a falnál, de soha, egyetlen egyszer sem bántott engem. Nem maradnék, ha csak egy arra utaló mozdulata is lenne, mármint tényleg, én nagyon pici vagyok hozzá képest, úgyhogy az első ilyennél mennék.

Az meg, hogy ki hogyan vezeti le az agresszióját, amíg nem egy másik embert, vagy más tulajdonában tesz kárt, fölösleges, értelmetlen. Nem igazságos olyan élet felett ítélkezni, amit nem éltél meg.

Hmmm.

Lelki terror, korlátozás, beszólogatás - ha nem változtatna kérésre sem, akkor lelépnék.

Pofon - attól függ:

1. ha jogosan kapom (mert pl. ok nélkül szidom az anyját, bárkijét, vagy direkt olyat mondok, amiről tudom, hogy neki nagyon fájó pont - bár ilyenek nem fordulhatnak elő), akkor mindenképpen bocsánatot kérnék, meg ő is, aztán megbeszélnénk, ki mit hogy miért (én ne szidjak senkit, de ő se emeljen rám kezet, ilyesmi). Nem mennék rögtön, hiszen én "bujtottam fel". H

2. ha ok nélkül ad, mert valami miatt dühös és így vezeti le a feszkót, akkor viszont azonnal lépnék.

De ilyenek nem fordulnak elő, szeretjük és tiszteljük a másikat. Olyan már volt, hogy mérgében belerúgott a puffba (más miatt bukott ki), ő meg azonnal lehajolt, megcsókolt, hogy ugye nem ijesztett meg? Mondom nem, és ne aggódjon én is cssztem már a földhöz dühömben egy poharat.

Amíg nem egymást bántjuk, addig istenkém, de előfordul, hogy az ember hirtelen nem tudja máshogy levezetni a dühét csak valamilyen bútor kárára.