Van itt olyan nő vagy férfi, aki nem válna el azonnal, ha fizikailag (vagy szavakkal) bántalmazza a házastársa?

Szerint ha egy nőt vernek és még marad is, az meg is érdemli!

Az ilyen kapcsolatban mindkét fél "beteg", az egyik nem tudja levezetni a feszültséget, a másik meg mártírt játszik és várja hogy majd jobb lesz a helyzet.

Pszichiátriai eset mindkét fél, és egyáltalan nem normális dolog! Irány az orvos!!!

nálunk a veszekedések csak ordibálásig fajulnak. sose ütne meg, az exét se bántotta pedig egy ribi.

az a baj annyira szereten hogy az első pofont még meg tudnánk beszêlni, de a második után fognám a gyereket és lelépnék

Én 7 éve vagyok a bárommal, nyilván volt pár vitánk, de soha nem ordibáltunk egymással, ő egyetlen egy csúnya szót nem mondott nekem, én többet, de a legsúlyosabb is az volt, hogy "idióta vagy", amit elnevettünk utána.

Nekem egyszerűen semmiféle erőszak nem fér bele a párkapcsolatba.

Sajnos sok esetben az első pofont megelőzi a verbális bántalmazás, az áldozat önbizalmának teljes leépítése, így el jut arra a szintre, hogy ha megütik akkor még ő kér bocsánatot, mert biztosan megérdemelte. Valóban szörnyű, tragikus, és megdöbbentő, hogy ilyen egyáltalán van.

Én nem várnám meg, hogy megüssön, ha látom rajta, hogy agresszív vagy labilis, esetleg elkezdődne a verbális bántalmazás, az alázás azonnal kidobnám.

Azzal nem értek egyet, hogy legközelebb téged vág falhoz... Pont azért vág mást falhoz, mert téged nem akar.

Úgy gondolom, pár hónap alatt kiderül, hogy valaki milyen ember, és olyan értelmi fogyatékos, hatalomra vágyó, patriarchális marhához nem mennék hozzá, aki erre hajlamos.

Egyébként, ha véletlenül mégis félreismernék valakit, az első pofonnál/meglökésnél költöznék, de 10 percen belül már nem lennék a lakásban.

számomra nehéz kérdés, mert verbális bántalmazás nem hat meg, bármit lehet mondani, nem veszem fel, mert sajnos gyerekkoromban szüleim szájából kötőszó volt a b. meg, a k. anyád és társai, így ezek nálam egyik fülemen be, másikon ki, úgyhogy ha valaki ezzel akar kihozni a sodromból, rossz lóra tesz. Volt egy kérdés, amikor a feleség azt kérdezte, hogy most hagyja el a férjét, aki lehülyézte?? Én itt nem értettem, nem hiszem, hogy válóok lenne, dühében sok mindent kiejt az ember a száján, amit persze nem gondol komolyan, nem szép, de ez a vita hevében van, nyilván attól is függ, ki milyen vérmérsékletű.

A fizikai bántalmazás más tészta. A férjem borzasztó türelmes ember. Életemben nem láttam még verekedni, vitázni sem nagyon, én viszont hihetetlenül ki tudom hozni a sodrából. De tényleg. ilyenkor nem tudom mi van velem, nem szándékos, de néha nagyon össze tudunk veszni, és ilyenkor ha lekeverne egyet, esküszöm megérteném, meg is érdemelném. De soha nem emelt még rám kezet.

Viszont ha ez sűrű lenne, napi szintű és ok nélkül, akkor az első pofonnál csomagolnék és tipli.

Illetve nálam a hazugság, ha hülyének néznek, az mindennél rosszabb. Talán legalább annyira, mint a megcsalás.

"Ezt csak azért szokták így gondolni, ahogy írtam, mert az ember nem vezeti le tárgyakon a feszültségét, ha normális."

Pontosan!!!!!!

Nekem a tányércsapkodás, falütögetés/rugdosás sem fér bele.

De az ilyen helyzetre (is) mélységesen igaz, hogy megtalálja a zsák a foltját.

" mitől függ, hogy ki engedi a bántalmazást?"

1. Hogy felismeri-e a bántalmazott, hogy ami érte, az bántalmazás. Ez nagyon nehéz lehet, hiszen mindannyiunkat bántalmaztak gyerekkorunkban - ha nem a családtagjaink, akkor a gyerektársaink, tanáraink, orvosok, stb.), és megtanultuk normálisnak tekinteni.

2. A családi sorsmintázattól és a kultúrától. Sok rossz dolog ELLENÉRE is szeretni tudunk embereket, ha nagyon vonzók a jó tulajdonságai, amikben valósággal lubickolunk, míg a családi sorsmintában vezeklés van kódolva az adott bántalmazásra.