Folyamatos vitatkozások a babán, mit tudnék tenni, hogy ne durvuljanak ennyire el?

Nem vitázunk túl gyakran, de olyankor annyira eldurvul, mintha a világnak vége lenne.

Próbáltunk lefektetni a férjemmel pár alapvető szabályt a vitázásra:

- ne kanyarodjunk el a vitatémától mert akkor soha nem lesz vége

- a megváltoztathatatlan vitatémákat fogadjuk el úgy ahogy vannak (pl anyós-após téma)

- ne hánytorgassuk fel a múltbéli sérelmeket

De soha nem sikerült betartani, leginkább neki. Elkezdünk vitázni egy apróságon és a végén hatalmas vita lesz belőle.

Tegnap pl ő altatta el az 1 évesünket. Nem tudott megnyugodni a kezében és már egy jó ideje keservesen üvöltött. Olyan 10-15 perc után bementem, hogy akkor adja ide. 5 perc alatt elaludt a kezemben (gondolom már kifáradt a sírásban).

Na most ezen elkezdtünk vitázni, ebből az jött le, hogy én milyen lágyszívű vagyok és így el fogom kapatni a gyereket, a gyerek nem tanulja meg a rendet és úgy egyáltalán kiszorítom őt a gyereknevelésből, semmi nem lehet úgy ahogy akarja.

Az a legnagyobb bajom, hogy folyamatosan "kitalál" ötleteket a babával kapcsolatban amik jó része megvalósíthatatlanok. Már pár hónapos korában mondogatta, hogy miért nem alussza még át az éjszakát, meg miért szoptatom még, mert miért veszem fel ha sír. Most a legújabb ötlete, hogy ne cicin altassam el mert a cicit megnyugtatásnak használja a baba és ez milyen rossz. Csak tápláléknak használja és ne ettől nyugodjon meg, inkább adjak neki egy plüssmacit helyette. Mondtam én neki, hogy ez megvalósíthatatlan, mert ha etetem ciciből akkor egyben meg is nyugszik tőle és egy plüssmaci sehogy sem tudná ezt pótolni. Nem is beszélve arról, hogy mennyire egyszerű nekem gyorsan cicivel elaltatni a babát mint mondjuk sétálgatni vele amíg el nem alszik. A végére annyira eldurvult a dolog, hogy mondta én is csak kezdő szülő vagyok mint ő és ne verjem a mellem az anyai ösztöneimre mert ilyen nincs, fogalmam sincs mit hogyan kell csinálni a dolgokat mert kezdő vagyok és ezért nem feltétlenül van igazam. Én mérgemben azt mondtam neki, hogy nem olyan jó apa mint amilyen tudom, hogy tudna lenni. Az ő folyamatos problémája, hogy én kirekesztem a gyereknevelésből. De hogy a fenébe ne rekeszteném ki, ha ilyen fura elveket talál ki amiket a valóságban nem lehet megcsinálni. Másrészt meg már annyiszor sz*ranyázott le, hogy én is elbizonytalanodom magamban és már nem tudom valóban helyesen csinálom-e vagy elvakult vagyok.

Hozzáteszem komolyabb gond nincs a babánkkal, szépen fejlődik, egész szépen eszik, kiegyensúlyozott mosolygós baba, egyedül annyi a gond, hogy még párszor felébred éjjel.

És a végére elég csúnya múltbeli sérelmeket is egymás fejéhez vágdostunk...