Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kezeljem az exem "ajándékát"?
Kicsit hosszú lesz, de csak így átlátható a sztori.
Előző barátommal fél évig jártam, de együtt éltünk, nagyon jó viszonyban voltunk. Szakítani azért szakítottunk, mert rájöttünk, hogy egyiken sem érzünk szerelmet a másik iránt, csak mindkettőnk vágyott valakire. Jelenleg baráti a viszonyunk, hetente találkozunk, 20 percnyire lakik tőlem. Jelenlegi párommal élek, aki már 2. hónapja a férjem is egyben. Ő is ismeri az exemet, régen együtt dolgoztak, de aztán az exem csúnyán lehúzta pénzzel a férjemet, aki nem tudott semmit sem tenni. Ezért most párom utálja az exem, most látszat jó viszonyban vannak. Persze erről csak azután szereztem tudomást, hogy szétmentünk. Azóta több embertől is hallottam, hogy exem csúnyán átverte őket.
Lényeg, hogy megesett, hogy tőlem is kért kölcsön, viszont ezt a pénzt meg is adta egy héten belül. Viszont a legutolsót, konkrétan 70ezret valahogy "elfelejtette".
Jelenleg férjemmel elég szűkösen élünk, én csak részmunkaidőben tudok dolgozni, mert tanulok, így a pénz nagy részét férjem keresi meg. Most karácsonykor utazunk a szüleimhez repülővel, így elment erre sok pénz, plusz érződik, hogy férjemet akkor lehúzta az exem közel egy millióval. Ennek ellenére meg van mindenünk, fizetjük az albérletet, van étel meg ruha, tehát nem éhezünk. Viszont párom ma mondta, hogy nem tud ajándékot venni nekem karácsonyra, mert nincs pénze. Mondtam, hogy az hogy eljön velem a szüleimhez a legszebb ajándék, másra nem is vágyom, viszont benne még maradt egy kis szomorúság.
Exemmel meg múltkor beszéltem (bár amióta tudom milyen ember, azóta nem bízok benne) és mondta, hogy még tartozik nekem pénzzel és karácsonyra venne nekem egy laptopot, hogy letudja a tartozását.
1. Most ha nem fogadom el, akkor onnantól kezdve esély sincs arra, hogy visszakapjam a pénzem bármilyen formában.
2. Az én laptopom "épp hogy működik" állapotban van és tényleg jól jönne az iskolához és a szülőkkel való kapcsolattartáshoz is. Plusz férjem laptopját egy éve ellopták, így most is közösen használjuk az enyémet.
Viszont páromnak bár mondtam, hogy az exem tőlem is kért kölcsön, de úgy érzem így is furcsa lenne ez a hirtelen nagy ajándék.
Ti mit gondoltok?
20-as voltam: alaptop papírjait is kérni kell! Ha mégis lopott, akkor pedig irgalmatlanul, és azonnal fel kell jelenzeni a rendőrségen.
Kérdező: a testvéremnek sem adok (többé, mert egyszeré már megszívtam) soha egy fillért sem, ha nincs róla szerződés! Nemhogy egymilliót!
Dolgoztam kereskedelemben, ott is találkoztam már, és a magánéletben is összefutottam már néhány ilyen fantasztikus emberrel, mint az ex-ed szóval elég jól kiismertem ezt a típust.
A férjednek adott pénzt többé az életben nem látjátok ezt borítékolom. Főleg, hogy nem volt lepapírozva, így jogi úton sem tudjátok behajtani tőle.
Az általad kölcsönadott 70 ezret laptop formájában akarja odaadni. Csak futólag olvastam át a válaszokat, de valaki írt olyasmit, hogy lehet, hogy lopott lehet, ezért akarja neked adni. Ebben lehet valami.
Ennek ellenére azt mondom, hogy mindenképpen fogadd el!
Mint mondtam, ismerem az ilyen emberek mentalitását, ezért ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy mást nem fog felajánlani helyette. Tehát ha azt mondod, köszi nem, inkább a pénzt add, vagy köszi nem, inkább adj egy tabletet helyette, akkor elfelejtheted a pénzedet. Mert nem fogja megadni. Ez a laptop az egyetlen alternatíva, hogy visszakapd az általad adott "kölcsönt".
A férjeddel szerintem ezt meg lehet beszélni, hogy ő se haragudjon meg érte.
Most pedig egy kis kioktatás: soha a BÜDÖS életben ne adj neki kölcsön (mert még fog keresni, egy ötös lottó főnyereményt tennék rá)! Miután megkaptad a laptopot, minden kapcsolatot szakíts meg vele! Hiába ír vagy hív fel olyan dolgokkal, hogy "szia hogy vagy, meghívhatlak egy kávéra?". Még a látszólag legártatlanabb próbálkozásai is ilyen kölcsönmizériához fognak vezetni. Ezért ignoráld, ne vegyél tudomást róla, és szépen lassan elfelejt.
22: "Még a látszólag legártatlanabb próbálkozásai is ilyen kölcsönmizériához fognak vezetni."
Igen, ez igaz. Csakhogy nem a kölcsön a fő motiváció, hanem az, hogy a régi szálat valamilyen ürüggyel megtartsa. A kölcsön és a pénz csak ürügy. Ezért írtam azt, hogy mindent le kell zárni, levágni, és letudni.
Szerintem fogadd el így legalább valamennyire "törlesztené" az adósságát. Jelezd a férjednek az exed szándékát, hogy ne legyen neki 'meglepetés'.
Mindenféleképpen jelezz neki, mert ha beszélgettetek és mondta neked, hogy sajnos ajcsit nem tud neked venni az kellemetlen lenne neki ha az exedtől egy laptopot kapnál ezért szólj neki és jegyezd is meg, hogy legalább a pénzetekből valamennyi visszajön.
Kellemes Ünnepeket, a legszebb és a legnagyobb ajándék ha a család együtt van, nem kell a szeretethez ajándékozás.
Üdv nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!