Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Vele maradjak úgy is, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vele maradjak úgy is, hogy már nem vagyok biztos a házasságban?

Figyelt kérdés

6 éve vagyunk együtt, 1 éve eljegyzett, jövő nyárra tervezzük az esküvőt.

Mostanában azonban nagyopn otthonülős lett. Idén kétszer voltunk moziban, egyszer kirándulni és annyi. A rokonai elmentek nyaralni, addig mi vigyáztunk a házukra egy másik városban, s ott is az egy hét alatt mindössze 1 mozi volt és egy séta a belvárosban. A többi nap a lakásban punnyadtunk, tévéztünk vagy olvastunk. Nagyon unatkoztam.


Suliidőben egy másik párrol együtt lakunk egy háromszokás lakásban, ahol mostanában már a párom nem jeleskedik a házimunkában, én csinálok helyette szinte mindent.

Már nem lep meg, nem kapok tőle apró meglepetéseket, csak akkor csókol meg, ha szexelni akar.


Néha azt érzem, jó ember, szeretjük egymást, közösek a céljaink, boldogan élhetünk egymás mellett. Én elvagyok egy jó könyvvel, ő meg a TV-t bámulja. Csak félek, hogy ennyi marad örökre, nem járunk majd el szórakozni és ott leszek 40 évesen 2 gyerekkel meg egy unalmas férjjel.


Beszéltem már erről vele, nagyon igyekszik megváltozni, de hosszú távon nem megy neki. Szeretjük egymást.


Még egy évünk van vissza a főiskolából mindkettőnknek, az albérletszerződés jövő nyárig tart. Nagy szemétség lenne, ha vele maradnék addig, hátha változik valami? Aztán ha addig nem, akkor nincs esküvő (két tanús) és különválnak útjaink?


2013. júl. 26. 10:12
 1/6 anonim ***** válasza:
40%

jó ember, szeretjük egymást, közösek a céljaink, boldogan élhetünk egymás mellett. Én elvagyok egy jó könyvvel, ő meg a TV-t bámulja


Mi a kérdés???

*

Igaziból, aki megun egy embert, abban magában van a hiba. Az ember lelke a végtelennel tart kapcsolatot. Mindig minden ember végtelenül érdekes. És ha jólelkű, békés szerető emberrel találkoztál..

Vagy vedd észre a derűs nyugalom békéjét, vagy kapcsold életed egy showman-hez, egy bűvészhez, illuzionistához, aki szórakoztat éjjel-nappal (amíg persze rohadtul meg nem unja, és kalandozva odébbáll)

2013. júl. 26. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
37%
Ha neked a bulizás többet jelent, mint a kettesben töltött idö, akkor keress egy bulizós pasit. Csak ne csodálkozz, ha rossz férj lesz belöle.
2013. júl. 26. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
82%

Az élet nem egy folyamatos buli. Lehet együtt Tv-zni és azt megbeszélni, ugyanez a könyvekkel.

Azt nem írtad, hogy Te mivel próbálkozol - te szoktad őt csak úgy megcsókolni?

2013. júl. 26. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
71%
nekem a kérdésből csak annyi derül ki, hogy te se teszel túl sok mindent ezért a kapcsolatért, a barátodtól várod el, hogy szórakoztasson téged
2013. júl. 26. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Én értem, mi a gond. Én is elég kimozdulós vagyok, szerintem soha nem is fogok ebben megváltozni és elég nagy teher, ha a párom meg otthonülős és nem tudunk együtt közös programokat kitalálni. Vannak, akik nem illenek össze és kész. Én maradnék még egy évet, mert semmit nem jó elkapkodni, de ha nem változik, akkor nem mennék bele egy rossz házasságba.
2013. júl. 26. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Egy házasságért mindkét félnek tennie kell. Én nem tudom felfogni, ha valaki valakit szeret, hog tudja elhanyagolni? Üljetek le és beszéljétek át a kapcsolatotokat, ha kell többször!
2013. júl. 26. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!