Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Esküvő előtt 2 hónappal 1 hónappal és pár nappal hogy éreztétek magatok?
2 hónappal előtte: 1szer beszéltem a férjemmel, hogy biztosan el akar e venni...továbbá a félelmeimről, hogy a világon mindennél jobban szeretem, és szeretnék a felesége lenni, de annyi válás van manapság és én nem akarok elválni... akkor azt mondta bízzak benne, én vagyok élete szerelme, és az ami köztünk van sosem fog megváltozni, és csak engem akar elvenni. Még azt ha esetleg várni akarok az esküvővel, akkor mondjam el, és várunk, mert ő bármeddig várna rám.
1 hónappal előtte: piszok ideges voltam mert az a lány akit a barátomnak tartottam 11 évig, visszamondta a tanúskodást az esküvőre. Később végig azt mondta mint vendég eljön. Aztán az esküvő előtti nap fbn írt hogy nem is jön el. (ezt én csak utólag olvastam el)
pár nappal előtte: nem volt időm idegeskedni, mert véglegesre egyeztettük az éttermet, majd előző nap reggel odavitettük a tortákat az étterembe, hogy hűtőbe tegyék, aztán elmentünk mozizni egyet:)))
aznap reggel csak azért voltam ideges, hogy megkapom e a kék rózsa virágcsokromat, mert netről rendeltük és ott sose lehet tudni...mert egyébként sehol se lehetett kapni...
aztán végig mosolyogtunk mint a tejbetök, csak izgultunk, ennyi:)
végül is az ember nem minden nap köti össze az életét a szerelmével:)
27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!