Házasság, szerelem vs. Szeretet?

Ideális esetben rengeteg komoly, mély érzelmen alapul (tisztelet, megbecsülés stb.), amik között igen is jó, ha ott van a szerelem is, és mellette már a meghitt, egymás alapos megismeréséből fakadó szeretet is.

Vagy a szerelemből átalakult szeretet, ki milyen véleményen van (szerintem a szerelem nem múlik el soha teljesen, de ez magánvélemény).

Téves elképzelés, hogy a szerelem eleve kizárja a józan megfontolást. Max. azok vigasztalják ezzel magukat, akik nem szerelmesek már (és ez zavarja őket), vagy eleve nem is voltak azok, és így nyugtatják magukat, hogy nem lesz baj később sem...

A különféle szereteteket meg nem érdemes összehasonlítani, nem egymás fölött/alatt állnak, hanem MÁSOK.

Úgy gondolom, a jó házasság alappillére a szerelem mellett a józan megfontolás kell, hogy legyen.

A szerelem alapvetően abban különbözik a szeretettől, hogy kötődés, törődés mellett a 3. összetevője maga a szexuális vágy, így azt gondolom, egy házassághoz elengedhetetlen, hogy szerelmünkkel kössük, viszont nem a rózsaszín köd időszakában, mert akkor még az emberekre alapvetően nem a megfontoltság és a hideg fej jellemző.

Minden szeretet és jó esetben minden szerelem más. Mindkettő akkor az igazi, ha érdemeken alapul, olyan tulajdonságokon, amelyeket mi magunk is értékesnek tartunk, iletve azonosulni tudunk velük.

A házastársi szeretetnek része kell, hogy legyen a szexuális vágy, így azt gondolom, a házastársi szerelem helyesebb kifejezés, és jobban érzékelteti ennek az érzésnek az értékét. itt már nem arról van szó, hogy a másikat tökéletesnek látjuk, állandóan vele lennénk, folyton kívánjuk, hanem egy magasabb rendű, ugyanakkor higgadtabb, érettebb érzés. Nem ész nélküli, nem fellángolás-szerű, hanem állandó biztonság, érzelmi közösség. Azt hiszem, sokan tévesen ezt hívják ellaposodásnak, holott tenni lehet ellene...

Nemrégiben beszélgettünk arról a párommal, hogy nem mindig érezzük ugyanolyan intenzitással a szerelmet, ez viszont nem azt jelenti, hogy nem vagyunk szerelmesek egymásba. Egyszerűen a test sem képes egy év, sok év után ugyanolyan érzéseket produkálni és fenntartani, ami az első néhány, nagyon intenzív hónapban volt.

Az olyan házasság, amire az eszünkkel és a szívünkkel egyaránt igent mondtunk, szerintem ad akkora biztonságot, bizalmat, meghittséget, hogy közös erőfeszítések árán ugyan, de fent lehet tartani hosszú évtizedekig. Ez pedig sosem lesz olyan jellegű érzés, mint amit az ember a barátai, gyerekei, szülei iránt érez, erősségében viszont valószínűleg nem tér el tőlük.

(elnézést, hogy kis 19 éves létemre belekotnyeleskedtem, remélem, senkit nem bántok meg vele.)

19L vagyok.

Úgy gondolom, az elköteleződésnek és a szerelemnek része bizonyos fokú közöny mások iránt, legalábbis nálam így van. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy szóba sem állok másokkal, viszont nem adok félreérthető jeleket férfiaknak, másrészt nem kerülök velük olyan közeli viszonyba, hogy beléjük szeressek, ugyanis a szerelem nem egy pillanat műve, max a fizikai vonzalomról lehet elmondani ugyanezt (mint mondtam, az az igazi, érett szerelem, mikor az illetőt az érdemeiért, közös pontjaink miatt szeretjük. Ezek nélkül csak egy fellángolás, ami addig tart, míg a fantáziánkat az illető mozgatja és kitölti minden gondolatunkat.) A fizikai vonzalomból természetesen kialakulhat szerelem, de ez nem két perc műve. Ha úgy érezzük, fenyegeti a kapcsolatunkat, lehet neki megálljt parancsolni, tartás és akaraterő kérdése. /előreláthatóan ez az a pont, amibe legtöbben bele fognak kötni, tapasztalat./

Szerintem boldog házasságban azért ritkább a félrekacsintgatás, mert a legtöbbször akkor tetszik meg az embereknek más, mikor úgy érzik, a férjük/feleségük már nem az az ember, akit megszerettek - azaz boldogtalanokká váltak a kapcsolatukban(ilyenkor viszont érdemes megvizsgálni, hogy mennyire ismerték ki a felek egymást, mire összeházasodtak. Az ember alaptermészete ritkán változik.) Könnyű vonzóbbnak találni egy majdnem ismeretlen embert, mint a tulajdon férjünket, akit láttunk már betegen, dühösen, szőrösen, pocakosan, munka nélkül, szomorűan, gyengén, fáradtan, akivel vitáztunk már, akinek ismerjük a rossz tualjdonságait is.

Persze, 'boldog' házasságban is előfordul a megcsalás, hisz az emberek alapvetően csak akkor tudják értékelni amilyük van, ha már elveszítették. Sokaknak unalmassá válik a nyugalom, bemagyarázzák maguknak, hogy ez már nem szerelem, vonzza őket a veszély, a kaland, a szenvedély, amit amúgy a párjukkal is átélhetnének (ha vevő lenne rá ő is, illetve, ha ki mernék mondani az emberek, amire vágynak - ezért a kommunikció mindennél fontosabb egy kapcsolatban. Ez viszont csak akkor működhet, ha ennek fontosságát mindkét fél belátja.)

A szerelem vak. A kutatók korábban felfedezték, hogy az agy egyes részei inkaktívvá válnak, ha igazán szerelmesek vagyunk: ez igaz például azokra az agyterületekre, amelyek működése a negatív érzelmekkel, a tervezéssel, viszonyaink kritikus megítélésével és az emberek megbízhatóságának megbecslésével állnak kapcsolatban. Ez az állapot egy, de akár két és fél évig is fennállhat, vagyis ez idő alatt hajlamosak vagyunk rosszul ítélkezni, és figyelmen kívül hagyni párunk hibáit. Ez egyfajta érzékcsalódás, amely azonban a fajfenntartás szempontjából alapvető funkcióval bír ugyanis egyből észrevennénk partnerünk hibáit, kevésbé lennénk hajlamosak a hosszútávú kapcsolatok kialakítására, amelyből végül gyermekeink születnek.

Nem véletlen, hogy a romantikus szerelem nem tarthat igazán sokáig, hiszen ez az anyagcsere szempontjából nagy megterhelést jelent a szervezet számára. Nem volna optimális, ha például húsz évet töltenénk el ebben az állapotban, hiszen előfordulhat, hogy érzelmeink intenzitása miatt egy darabig nem eszünk és nem is alszunk rendesen, nem tudunk megfelelően koncentrálni a teendőinkre, hangulatunk pedig szélsőségesen ingadozik.

A problémák általában akkor kezdődnek, ha a "rózsaszín felhő" kezd szertefoszlani, és meglátjuk, milyen is a párunk valójában, akit addig szinte csak előnyös tulajdonságokkal ruháztunk fel.Tanácsos addig várni a házassággal, amíg agyunk "normális" működése helyreáll - így jóval megfontoltabb döntést hozhatunk, és mivel addigra már kialakul a stabil kötődés, képesek leszünk elfogadni párunk rossz tulajdonságait is.

Nem téves elképzelés, hogy a józan megfontolást kizárja a szerelem,(nem is értem mi alapján állít valaki ilyet mikor egyszerű hétköznapi ember...) mert amikor szerelmes valaki akkor nem józan és kész! Amikor már nem vagy szerelmes akkor látod a másik énjét, látod a hibáit, viták alakulnak ki. A szerelmes emberek nem vitáznak hisz a másik úgy tökéletes ahogy van...ez így van rendjén. Biológiailag teljesen jól össze van rakva, a szerelem a kezdet majd miután látjuk magát az embert és el tudjuk fogadni ez átalakul a szeretet egyéb formájává ami meghittséget, teljes összetartozást és hűséget eredményez.