Mit kezdeni azzal az érzéssel, ha szeretnék házasodni, de valahogy olyan sok kockázatot látok benne, hogy inkább bele sem vágok?

Bizony elég nehéz, az emberek nem nagyon néznek magukba. Legrosszabb, amikor te tényleg komolyan gondolod, akit a társadnak hittél pedig átver. Sokan évekig megjátszák magukat. Írom ezt elváltként, egy kisgyerekkel.

Nem, én sem vagyok szent, számtalan hibám van és a kapcsolataimban is rengeteget hibáztam. Mégis arról álmodom, hogy lesz valaki, akivel közös célokat tűzünk ki és dolgozunk is érte. Hogy valaki nem csak a jóban lesz mellettem, hanem a legrosszabb napokon is fogja a kezem, támogat, természetesen kölcsönösen.

Rájöttem, hogy a szerelem nem rózsaszín köd, hanem egy tiszta dolog. Fejben is szereted a másikat azért aki, jó és rossz tulajdonságaival együtt.

Azt tapasztalom, hogy az elején megy a színjáték, a bevágódni akarás, később pedig előjön az ember valódi énje, ami már közel sem olyan, mint az eljátszott szerep, amibe beleszeretett a másik.

Továbbá ott van a társadalmi nyomás, hogy alapíts családot. Nem mindenkinek való ez. Mindenki tudja, mivel jár, de mégis meglepődnek, amikor eljönnek a szürke hétköznapok. Na itt kell kitartani a másik mellett, itt kell dolgozni a kapcsolatért/házasságért, másképpen nem megy. Ne azért legyünk házasok, hogy legyen egy biztos pont, ahova hazamehetsz, de közben egy másik életet akarunk vagy kettős életet élünk.

Vágyvezérelt naivitás, ebb

Szóval vágyvezérelt naivitás, ebben van valami. Az ember nem akar egyedül megrohadni.

Bocsi, csak véletlen elküldtem hamarabb.

Érdemes magunkba nézni, hogy mit tudunk nyújtani és fel kell mérni, hogy mit várunk el a másiktól. Tudni kell, mit akarunk az életben, mit élvezünk az ágyban. Az a legjobb, ha minnél közelebb vannak az igények.

Másképpen nem fog menni.

7

De, a házasságok fele válással végződik. Inkább te honnan szeded az ellenkezőjét.