A mai nőknek tulajdonképpen mi a jó házasságban és gyerekvállalásban?

A gyerekvállalásban nem tudom mi a jó, passz. Mi nem akartunk soha gyereket, szerintem csak nyűg és felesleges stresszforrás és anyagi+ teher, rengeteg lemondás.

A házasság viszont mindig is fontos volt mindkettőnknek. Együttjárás, eljegyzés, összeköltözés, házasságkötés volt a sorrend. Szerettünk volna hivatalosan- törvényesen is egymás hozzátartozói, férj-feleség lenni. Nem csak barátnőm-pasim kapcsolatban maradni. + Én szerettem volna, ezért felvettem a férjem vezetèknevét is a sajátom mellé.( Ennek egyébként ő is örült). Ennyi.

Nem látok benne semmi rosszat. Mi Közösen viseljük az anyagi terheket, mindketten dolgozunk, és a házimunkákat is megosztjuk. Boldogok vagyunk együtt, most már 14 éve.:)

Szerintem ha előre tudnák a nők, hogy mekkora szívás felnevelni egy gyereket, sokan nem szülnének, de nem látunk ki a romantikus képzelgésekből az elején. Azt gondolom, hogy valahol a csokot felvevő sem azért szül mert kell a pénz, hanem mert belül érzi, hogy ez az útja a kettejük kapcsolatának, meg szeretik egymást, stb. Legalábbis remélem, hogy nem a csok miatt szül sok nő.

Nekem 3 gyerekem van és kislány koromban sem voltam az a babázós típus, soha nem gondoltam volna, hogy egynél többet szeretnék, de így alakult. És annak ellenére hogy egy befelé forduló, magányt kedvelő ember vagyok, totál más életem van, ami ultra szívás de szeretjük a gyerekeinket és már nem is tudnám elképzelni milyen lenne nélkülük. Meg lehet találni a szépséget az apró dolgokban is gyerekesként, pl. emlékszem a kicsi kezükre amikor fogták az enyémet szoptatás alatt, vagy hogy szuszogtak a mellkasomon amikor hordoztam őket, de arra is amikor először sikerült fuvolán eljátszania egy dalt, vagy építettek egy óriási homokvárat. Ezek nagyon szép dolgok és örömmel tölt el, noha a férjemmel való kapcsolatunk nem túl rózsás…

Szóval visszatérve az eredeti kérdésre: miért szülünk mégis? Nem tudom. Tényleg megértem a tudatosan gyermekteleneket, hogy ezt a szívást nem akarják bevállalni. Háromgyerekesként is megértem és cserélnék vele pár napra amíg kipihenem magam. :)))

Ideális esetben ez úgy van, hogy még a diplomától függetlenül is azt érezzük, hogy jó együtt a másikkal, kössük össze az életünket, jöhetnek a gyerekek, stb. Ez szerintem társadalmi kódoltság. Nem elvárás, csak ha már valaki erre az útra lép, azt támogatja az állam.

Kislány korom óta gyereket akartam. Pont. 32 évesen szültem, addigra volt jó melóm, diplomám, anyagi háttér.

Az apjával nagyon hamar szétmentünk, nagyon nem ment együtt, pedig 4 év után vállaltuk a gyereket. Utána kb 8 évig voltam egyedülálló anya. Eleinte nehezebb volt anyagilag, aztán megoldottam mindent, egyre könnyebb lett, a logisztikát meg eleve úgy alakítottam az életünkben, hogy csak én vagyok a gyereknek, nem számíthatok senkire, hogy érte megy a suliba és elviszi edzeni.

Aztán megismerkedtem a most már férjemmel. A második vágyam is teljesült, házasságban élek. Mindkettőnk részéről velünk élnek a gyerekeink, közös nincs, nem is lesz.

Én nem egzisztenciális oldalról közelítem meg az életemet - azon túl nyilván, hogy meg kell élni, kell enni, lakni stb - de nem a pénz a mozgatórugó.