Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lendüljek túl ezen?
Férjem bipoláris zavarban szenved. Kb. 2 éve lett diagnosztizálva. Van két gyerekünk, házunk, autónk minden szuper lenne...ha
És itt jön az én bajom.
Kb. 1,5 éve volt egy komolyabb depressziós epizódja. Be akarták utalni pszichiátriára pár hónapra. Ebbe nem ment bele, féltette az állását meg nyilván minket is, mert egy keresetből nem lehet megélni. (Én próbáltam rábeszélni, de nem ment)
Tehát nem ment kórházba, de kapott gyógyszereket, amiket mai napig szed. (Jártunk pszichológusnál is, de azt is abbahagyta, mert hülye az összes orvos)
Szóval..
Abban a kb. fél évben amikor rosszabbul volt, bennem eltört valami. A bizalom, a vágy, a nem is tudom micsoda megszűnt létezni felé...
Úgy érzem mindent megtettem, hogy jobban legyen akkor (jártam vele orvoshoz, eldugtam a gyógyszereit és én adagoltam, mert túladagolta a nyugtatót (nem lett komolyabb baj), támogattam ahogy tudtam a két kicsi mellett.
Anyósom járt át segíteni nekem, hogy egyedül valahogy boldoguljak, mert férjem elment dolgozni ugyan, viszont otthon csak feküdt vagy veszekedett velem. Bármit mondtam támadásnak vette, ordított ha úgy volt...
Megrángatott egy bolt közepén, mert felhúzta magát, el akarta hagyni a gyerekeket, akkor volt 5 éves a nagyobb, szó szerint leült mellé és azt mondta neki, hogy ő most elmegy, mert jobb nekünk nélküle...Szegénykém pedig nyilván nagyon sírt emiatt. Aztán valahogy kitisztult a feje és végre nagyjából elfelejtettük ezt a rémálmot...de bennem maradt még félelem.
Nem merek tőle dolgokat kérni, vagy néha hozzászólni, nehogy megint az legyen, mint akkor. Ő viszont folyamatosan erőltetné rám magát...Nem megy egyedül boltba, belevonna a munkájába is, de engem nem érdekel, de akkor is mondja stb...
Volt egy barátom (férfi) igaz csak neten beszélgettünk. Kiverte a hisztit, hogy ne beszélgessek vele, mert az neki rosszul esik. Rendben, tiszteletben tartottam, már nem tartom a kapcsolatot vele. (Pedig nagyon sok lelkierőt adott)
Betegségem miatt (IR) fogynom kéne, de arra sincs lehetőségem, hogy fél órát edzek, mert nem szeretem egyedül hagyni a gyerekekkel. Néha velük sem úgy reagál le helyzeteket, ahogyan kellene. (Nem bántja őket, csak úgy szól, ahogy nem kéne...)
Magamon kéne dolgoznom, nem őt hibáztatom. De nem tudom merre induljak. Voltam én is pszichológusnál pár alkalommal, erősnek tartom magam lelkileg, de úgy érzem nem vagyok boldog.
Nem akarok elválni, egy keresetből nem tudom eltartani a gyerekeket. Meg..hát itt jönne az, hogy szeretem is..de ebben már nem vagyok biztos.
Nem tudnék még egy olyan időszakot végigcsinálni, az fix.
Hogyan kéne elfogadnom, vagy feldolgoznom ezt az egészet?
válasza: válasza:#3
"Jártunk pszichológusnál is, de azt is abbahagyta, mert hülye az összes orvos"
Ha a másik fél elzárkózik az szakemberek segítségétől (amit folyamatosan igénybe kellene vennie), akkor miért is kellene rettegésben élnie a kérdezőnek?
Mert a kérdező már félelemben él, hogy mikor kerül megint rosszabb állapotba a férje. A kérdező nem tudja gyógyítani a bipoláris zavart, ami egy pszichiátriai kórkép, vagyis súlyos betegség amivel pszichiáter szakorvoshoz vagy legalább pszichológushoz kellene járnia a férjnek.
Attól nem fog meggyógyulni, ha rátapad a kérdezőre és együtt elandalognak a boltba, ahol vagy megrángatja a kérdezőt vagy nem, attól függ éppen milyen kedve lesz.
A fene se akarna így élni, pláne gyerekek mellett.
válasza:Húú, hát...nem számítottam ennyi válaszra, úgyhogy nem írnék vissza mindenkinek.
Nos, alapvetően jó apa, játszik velük, fürdeti őket, besegít a háztartásba is. Csak amikor vannak ezek a depressziós epizódok...akkor olyan, amiket le is írtam.
Ő már valószínűleg nem fog orvoshoz járni.
Valamennyire megértem. Lapátoltuk egy olyan orvosba a pénzt, akinek kb annyi jótanácsa volt, hogy ha depis akkor nézzen Showder Klubbot...
Egy másik pedig konkrétan le melegezte. Hogy ő biztos meleg, ez így lerí róla. Ott veszett el minden bizalma az orvosok felé.
Igaz azt nem képes megkülönböztetni, ha van egy orvos, aki tényleg segítene, csak kicsit nyersebb formában teszi és ez neki nem esik jól.
Ide jártunk helyben pszichiátriára. Én is bementem vele a terápiákra. Nagyon szimpatikus volt az orvos, legalábbis nekem.
Szókimondó, de nem bántóan.
Össze is "bratyiztunk", azt mondta, hogy ilyen asszonyka kellene a fiának is, mert nagyon jó az életfelfogásom. :D
De a férjem nem osztozott a véleményemen.
válasza:"ha depis akkor nézzen Showder Klubbot"
B-meg... Az ilyen a szakma szégyene, komolyan.
Így már érthető, hogy árnyaltad a képet az orvosokkal...
Az ő szülei és az én anyukám is tudja mi van vele.
Anyósom szokott segíteni, ha lelki fröccs kellene neki és nem bírom egyedül az istápolását.
A szüleimhez nem tudok költözni
Elváltak, apukámmal évek óta nem beszéltem, anyukám pedig felszívódási zavarral küzd, jelenleg elég rosszul van, intézi a leszázalékolását. Amúgy is elég nehéz eset (hosszú történet és nem ide tartozik). Öcsém lakik vele, és sajna elég messze laknak, örülök, ha egy évben 2x látom őket.
16-os
Az első nem, a többi igen.
A pszichológusok( mert abból is volt vagy 3, ők pedig nők voltak.
válasza:Szerintem ebben a kérdésben az lenne a lényeg, hogy mennyire akar meggyógyulni (tünetmentesnek lenni) a férjed?
Mert ha az látszik rajta ahogy írod, hogy nem is akar, akkor te miért áldoznád rá az életedet!?
Mert bizony aki meg akar gyógyulni azon látszik, hogy megtesz érte mindent!
Van aki életvezetési tanácsadóhoz fordul, van aki kineziológushoz, vagy bármi máshoz. Ki miben bízik. Lehet hogy csak a "placebo hatás" is elég lenne neki, hogy némileg kimozdítsa őt a depresszióból. Nyilván nem a kineziológustól fog meggyógyulni, de tesz azért hogy jobban legyen, utána jár dolgoknak, hogy a családja ne szenvedjen mellette.
Van aki megreformálja az életét, sportolni kezd, áttér az egészséges életmódra és azzal köti le a figyelmét, hogy addig se legyen depressziós. Mert a bipoláris zavar az más néven mániás depresszió, és ebből kellene valahogyan őt kimozdítani (gyógyszeres kezelés mellett).
Kellene neki valamilyen "feladat" amivel elfoglalja magát pl: mint amikor van egy személyi edzője aki feladatokat ad neki a konditeremben. Így ő kénytelen a feladatokra koncentrálni és "nem ér rá" a depresszióra. Persze ez csak pluszban a gyógyszeres kezelés és orvosi kontroll mellett.
De ha ő nem akarja, akkor a kérdező a feje tetejére is állhat, nem fog változni semmi!
Nyáron nem volt még ilyen időszaka. Pont ezért, mert lefoglalja magát. Ott a kert, felújítunk stb..
Ez inkább télen/tavasszal jellemző sajnos.
Nem tudom, hogy akar-e gyógyulni. Néha elbizonytalanodom én is ebben. Mert ahogy fent is írtad, aki meg akar gyógyulni (legalábbis egy élhetőbb életet élni) az tesz is érte.
Ezt már sokszor megbeszéltem vele, de süket fülekre találok, ahogy sok minden másnál is.
Ő azt várja el tőlem, hogy segítsek neki gyógyulni. Ezt értsétek úgy, hogy ha ilyen epizódjai vannak akkor mindent is dobjak el és csak vele foglalkozzak.
Ott telt be a pohár tavaly, hogy volt olyan napom, amikor szó szerint semmit nem tudtam csinálni csak enni adni a gyerekeknek, mert mellette kellett, hogy legyek. Egész nap feküdt én meg ott voltam vele. (Nyilván figyeltem a gyerekekre, de minőségi időt nem töltöttem együtt velük)
És ott ébredtem rá, hogy ez nem normális dolog és, hogy a gyerekek a fontosabbak.
Csak ő ezt nem érti meg.
Ha nem teszem amit kér, akkor én vagyok a szar...mert neki erre szüksége lenne stb..Aztán meg átvált egy olyanba, hogy ő a szar, mert csak..és akkor költözni akar.
Már egy párszor összepakoltam neki, de sosem ment el.
Úgyhogy itt kicsit komplexebb a dolog azt hiszem, mint egy "sima" bipoláris zavar. Vagy nem tudom..nem vagyok orvos
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!