Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Talán túlreagálom a történteket?
Röviden a történetem az, óvónőként a gyerekekkel kisebb kiránduláson vettem részt. Az egyik kisfiú szaladgálás közben elém lépett, én
pedig eléggé szerencsétlenül estem el. Diagnózis törött láb, fekvőgipsz. Még csak 30-asok vagyunk, gyerekünk nincs, férjem jelenleg Győrben dolgozik. Hétvégente van itthon. Reméltem hogy legalább pár nap szabadságot vesz ki és segít, vagyis kiszolgál. De erről szó sem volt, azt állítja számítanak rá a munkahelyen. Most már harmadik napja egyedül fekszem itthon, édesanyám próbál segíteni, bolt, ebédet hoz. De neki is nehéz munkája van, még dolgozik. Akitől kérdeztem azt mondja, férjemben lehetett volna annyi emberség hogy legalább pár nap-egy hét szabadságot kivesz. Nagyon nehéz még egy reggelit is elkészíteni, arról nem is beszélve hogy az orvos pihenést javasolt a csont normális összeforrása miatt. Már az is megfordult a fejemben, nem jó embert választottam férjemnek. Hogy gondoljátok, túlreagálom?
Persze munkahelyi baleset, ez mégsem segít rajtam itthon egyedül.
Kapna szabadságot szerintem, inkább nem szeret itthon ülni és segítgetni. Nem az a típus. Nem nagyon segít itthon, de írtam hétvégente vagyunk együtt, addigra meg megcsinálom a háztartási feladatokat és a főzést.
Most szükségem lenne rá mivel feküdnöm kell, kicsit ijesztő amiért ez őt nem érdekli. Szerinte feküdni nélküle is tudok, nem tudna segíteni.
Ez nem igaz, reggeli-ebéd-vacsora plusz mosogatás. Ezekben tudna, nem kéne ugrálnom ha itt lenne. Vagy akár egy ágyazás, szellőztetés is nehézség most.
Ez egy jel, hogy gyereket semmiképp ne szülj egy ilyennek, mert amikor tök egyedül látod el a babát, rosszabb lesz, mint egyedül,törött lábbal feküdni.. jó nagy paraszt az ember..
Egyébként gyors gyógyulást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!