Kinek mi a véleménye erről?

Szerintem itt inkább jelenségként lenne érdemes ezt kezelni, mint általánosítva hibást keresni.

Eleve hatalmas az információáramlás és a szülőkre nem csak a gyerek ellátásának a feladata szakad rá ilyenkor, hanem részévé válnak egy olyan csoportnak (a SZÜLŐK, nagybetűvel), ami főleg az anyukákból iszonyatos megfelelési kényszert képes kiváltani. Erre rájön az, hogy a korai évek során elsősorban az anya természetszerűleg el van vágva valamennyire a felnőtt tarsaságtól, visszacsatolást főleg a fentebb említett közegtől kap. Szerintem mindenki volt már olyan helyzetben (munkahelyi, baráti környezet, stb.), ahol extrán munkált benne a megfelelési kényszer, na ezt fejeljük meg a tomboló hormonokkal + azzal az alapfelfogással, hogy anyaként te vagy a legnagyobb mértékben felelős a gyermeked mentális állapotának későbbi alakulásáért. Mindezt úgy, hogy egy olyan generáció tagjai a mostani kisgyerekes szülők, akiknél a mentális egészség egy kiemelten fontos és központi dolog.

Ez az anyára nehezedő nyomás, ami miatt a fókusz teljesen lekerül az apáról. A férfiak jelentős része alapból nehezebben fejezi ki az érzelmeit, inkább a visszahúzódás jellemző, mint a nyílt konfrontáció, ez pedig szintén durva mentális spirált tud elindítani, plusz ne felejtsük el, hogy szerencsére ma már a férfiak is igyekeznek minél nagyobb részt vállalni a gyerekek gondozásában a munka mellett is, szóval simán számolhatunk olyan mértékű kimerüléssel szerintem, mint az anyuka esetében. Teljesen érthető, hogy ilyenkor a férfi nem tud arra fókuszálni, hogy kirángassa a párját abból a beszűkült tudatállapotból, amit a folyamatos otthonlét és a rengeteg irányból érkező információ okoz. Biztosan van olyan férfi, aki ilyenkor nem a visszahúzódást választja, hanem ezt is figyelembe véve akár erőszakkal igyekszik leválasztani anyát kicsit a gyerekről, eléri, hogy néha lepasszolásra kerüljön a gyerek, stb., de szerintem nem ez a jellemző és nem is elvárható.

Én a környezetemben azt látom, hogy azok a házasságok jutnak túl törés nélkül a gyerek első néhány évén, ahol az anyában van olyan mértékű "önzés", hogy képes időről időre a gyerek elé helyezni magát, plusz ez általában olyan karakterű nőkben van meg, akik egyébként is énközpontúak az emberközi kapcsolataikban. Ez pedig azért is jó dolog, mert az ilyen nők képesek világosan kifejezni a párjuknak (nem feltétlenül szavakkal), hogy "én most nőnek akarom érezni magam, úgyhogy kösd fel a gatyát és viríts valamit", amivel pedig a férfinak is van feladata férfiként, nem csak apaként. Férfi oldalról is lehet ezt hozni, csak nekik inkább hódítaniuk kell, mert egy nő nem a kihívást fogja látni abban, ha a párja kifejezi, hogy "én épp most nem érzem magam férfinak a kapcsolatban", hanem hibáztatást fog kihallani belőle.

Szóval szerintem legalább valamelyik félnek elég tudatosnak kell lennie ahhoz, hogy ismerve a saját kapcsolatát mederben tartsa azt. És nyilván nagyon nem könnyű egy ilyen leterhelt időszakban.

Nem a gyerek, hanem a feladatok egyenlőtlen elosztása, az anyagi nehézségek, a kialvatlanság, és a kettesben töltött idő hiánya miatt megy tönkre. Ezek akkor is rombolóak, ha más okozza, például új munkahely, vagy épp munkanélküliség. Elsőként a tisztelet meg az empátia kopik el. A férj nem tiszteli a feleséget, mert nem visz haza pénzt, a felesége nem tiszteli a férjet, mert apaként és társként nem tesz eleget. Persze, hogy szexhez sincs kedved olyannal, akire haragszol és lenézed.

De ezeknek NEM a gyerek az oka.

9-es, nem, nincs közöd hozzá, hogy mi, gyermekmentesek miért nem akarunk gyereket.

Pontosan.

Én sem akarok, és a gyerek lehet nagy ajándék, de egyben a legnagyobb próbatétel is, amin bizony nagyon sokan elbuknak.

És sokszor csak részben a férj miatt, mert nagyon sok nő is visszaél az egésszel.

Ott a gyerekem, innantől kezdve a férjemre nagy ívben... - aztán csodálkozik, hogy hoppá, valami nem oké, és persze a férfi a hibás.

Nem! Hacsak nem egy suttyóhoz ment a nő, akkor KÉT ember felelős egy kapcsolat megromlásáért, gyerek után is!

Ez így van, - ez csak a te véleményed. De nem mindenkinek áldás a gyerek.

A mi környezetünkben, azon kapcsolatok/ házasságok, amikbe gyereket vállaltak az ismerőseink/ barátaink, bizony a 95%-uk a gyerek születése után mentek szét/váltak el, fél-1-2 év után. Annak ellenére, hogy 5-10 éven át előtte nem volt nagy probléma egyik kapcsolatban sem. Nyilván azokról beszélek most, akikkel vagyok olyan viszonyban, hogy beszélgetünk a magánéletünk dolgairól.

Mi 13. éve vagyunk együtt, 11 éve házasok is. :) Nincs gyerekünk és soha nem is akarunk. Tudatosan döntöttünk így, mert mi így vagyunk boldogok. Egy gyerek csak elcseszné az életünket, mert a kapcsolattól vesz el időt, energiát, háttérbe szorítja azt, ez elkerülhetetlen.

Az anyagi terhekről nem is beszélve.

Van olyan barátom akinek a felesége a terhessége kezdetétől már nem volt hajlandó szexelni, és folyton a gyerekre fogta. Először a terhességre- nehogy megsérüljön a magzat ( mert amúgy rosszul nem volt), aztán a szülés utáni időszak ami amúgy teljesen oké. Aztán a gyerek éhes, álmos, sír, beszart-pelenkázni kell, stb stb. Később meg a nő minden nap "nagyon fáradt volt", vagy "fájt a feje". A férje pedig 3 évig kitartott, de már nem bírta tovább, hogy nincs szex, és nem törődnek vele. A nő semmit nem csinált otthon 3 évig azon kívül, hogy a gyereket kb életben tartotta. Házimunkát a haverom csinálta, és ő is főzött, meg bevásárolt. A kifogás az volt, hogy de a gyerekkel kell foglalkoznia. Aztán kiderült hogy a csaj egész nap sorozatokat néz, sokszor hagyta fél órákat üvölteni a gyereket mire odament hozzá, és rengeteget költött is magára, vásárolt is neten. És ez csak 1 a sok közül.

Most is az osztja az észt, akinek nincs gyereke. Te már csak tudod hogy kamuból volt fáradt a haverod nője, utolsó. Voltál veszélyeztetett terhes, szültél már, hasfájós gyerekkel aludtál már?

Te csak a haver verzióját hallottad, a nőjét nem, addig nem kerek a történet. Mindig meg lesz magyarázva miért csalta meg x y-nt, természeresen a nő hibája minden.

Megmondom miért lépnek le a férfiak, mert már nem izgi, hogy a gyerekről meg a nickelodeonról szól minden, ők újra szabadok, kötetlenek, hóditóak akarnak lenni. A gyerekhez meg rengeteg türelem kell, ami kevés embernek van, valljuk be.