Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi volt az a legnagyobb krízis, amit túlélt a házasságod?
Nem mondanám kimondottan hatalmas krízisnek a részünkről, de azért ilyesmi miatt pl a környezetünkben több házasság véget ért.
Nem jött össze a gyerek. Az első év kicsit rossz érzés volt, végigment rajtam a selejt vagyok érzés, de hamar rájöttem, hogy ez nem igaz, mert egy ember értékét nem az adja, hogy tud e szaporodni vagy sem. Utólag Már jobbnak is látjuk, hogy nincs gyerekünk és nem is lesz, már nem is akarunk. Védekezünk is. Szóval hamar elmúltak a kisebb negatív érzések, és éljük boldogan azóta is az életünket.
A másik dolog lelkileg sokkal jobban megviselt, amikor a covid korlátozások idején mindketten egyszerre vesztettük el a munkánkat. Az sokkal rosszabb volt mint a gyerek téma. De 3 hónapig kaptuk a segélyt, aztán a második hosszabb időszakban pedig a férjemet nem rúgták ki csak csökkentett fizun volt, én pedig elvállaltam takarítós melókat, vagy házi kisegítői munkát időseknél, ilyesmiket.
De túléltük ezt is együtt és már minden oké:)
17, az arrogancia már egy mínusz pont, ami a nőiességet illeti….:(
Ha szeretnél olvasol a sorok között, és pozitív eredménnyel jössz ki a krízisből, de sajnálhatod is önmagad tovább…..
szép estét
Kedves 18-as, Először is, nem vagyok arrogáns. Ha Te annak veszed akkor eltudom képzelni milyen kis anyámasszonykatonája lehetsz. Azt látom már, hogy valahol az Én irományon olvastad, mert használtad a szavaim. Inkább plusz pontokat érdemelenék bővítem szókincseteket.
Az meg, hogy kedves 18-as, hogy még Te torkolsz le, mert úgy gondolod az van ami a Te agyadban, az nem azt jelenti, hogy ez lenne a valós dolog.
“anyámasszony katonája, Én ( nagybetűvel), te agyad…”
Ezek érzelmileg bántalmazó kifejezések ebben a kontextusban. Engem nem zavar, mert egy idegen, névtelen valaki vagy itt, de a férjed ezzel él együtt minden nap. Hiába öltözöl csajosan, mert itt meg is halt a nő….:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!