Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Melyikünk rontotta el, lehetséges számomra pozitív jövő?
Nem tudom ez fontos-e, második férjemmel 6,5 éve élek együtt.
Közben 5O+-os lettem, már nem vagyok olyannyira fitt mint ismeretségünk első hónapjaiban. Ellenben a férjem ugyanolyan mint volt, olyan aki bizonyos dolgokhoz sosem fáradt.
Szerelemből házasodtunk, legalábbis remélem. Mostanra ez a szerelem jelentősen megkopott a rengeteg vita miatt. Részemről mindenképp, úgy gondolom részéről is. Leginkább a háztartási munkákhoz való hozzáállásunk nem passzol, valamint a szexuális életünk is tönkrement.
Egyik baj részemről, én legalább annyit dolgozom munkahelyen mint a férjem, mégis tőlem várja hogy intézzem a főzést, háztartást. Mondván női munka. ( Tégla bérházban lakunk )
Ez a hozzáállása nem tűnt fel a kezdetekkor, ugyanis én ismerkedésünkkor éppen tartós táppénzen voltam egy komolyabb betegségből. Akkor, mivel már egész jól voltam, természetes volt hogy én intézzem a háztartási dolgokat.
A szex mennyiségében mindig is túlzásokba esett, persze volt kapcsolataim tapasztalata alapján tudom ezt állítani. Mégis annyira szerettem hogy elfogadtam ezt, akkor még nem volt különösképp zavaró.
Ahogy telt az idő egyre terhesebb lett az állandó szexuális közeledése.
Mára ott tartunk hogy fokozatosan megszűnt köztünk a szex. Mondanom sem kell, miattam. Komolyan fontolgatom a válást, ellenben félek.
Nem szeretném végleg egyedül élni az életem.
Kérdésem az lenne, találnék-e ebben a korban egy értelmes, megértő párt magam mellé, amikor is már jóval fáradékonyabb vagyok mint pl. 1O évvel ezelőtt. Másik dilemmám, mennyire lehetek hibás hogy férjemmel tönkrement a kapcsolatunk. Igaza lehet hogy jobban kellett volna alkalmazkodnom hozzá?
Köszönöm a segítő válaszokat.
Nagyon rosszul esne egyedül élni? A mamám 53 éves korától özvegy és senkije sem volt.
Miért ragaszkodsz mindenképpen egy párhoz? Vannam családtagjaid? Gyerekek, esetleg unokák lassan? Az ő társaságuk nem lenne elég számodra? Esetleg barátnők? A társas igényedet ők nem tudnák kielégíteni? Ne legyél mindenképpen kapcsolatban csak azért, "hogy legyen".
Eleve miért kellett összeházasodni? Nemhogy éltél volna nyugiban, néha összejártok szeretkezni.
Te csak nyerhettél volna vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!