Miért éri meg elköteleződni?

Kiszálhatsz az állando vadászatbol. Hogy soha nem tudhatod ki mellett ebredsz vagy épp ki hagy ott, hogy állndoan muchoskodni kell es bevágodni valakiknél megszerezni stb. Ez egy pörgés és felfokozottabb állapot.

Es valahol stressz munka hajtás is.

A letelepedés, megallapodás az az, hogy már ebből kiszálltál, rájóttel hogy az uj varázs után is futhatnál egy eleten át mégis mind kvázi egyforma.

Nekem kicsit más. 30 vagyok, voltam több kontinensen, jó állásom van, korán megtaláltam a férjemet, van közös lakásunk, igaziból ha ennyit értem volna el, az elég lenne. Az, hogy még 4-5x vagy 30-40x megyek az EU-n kíbül nyaralni, nem olyan nagy különbség ezen a ponton.

Illetve szerintem az élet értelme, a modern felfogással szemben nem az, hogy "jól érezd magad". Pontosan látom, hogy sokaknak megvan mindene a környezetemben, de boldogtalanok. Az élet értelme a szolgálat és mások segítése. Ha nem leszel kutató, szociális munkás vagy tanár (és én mindháromhoz túl kényelmes vagyok), akkor igaziból egy módon érzem azt, hogy hasznos lehetek a társadalom számára, és nem csak halálomig. Ez pedig az, ha felnevelek 1-2 gyereket (lehet, hogy örökbe fogadunk inkább) és továbbadom, amit tudok.

Tudom, hogy nem lesz olyan könnyű, mint jelenleg. De nem azért mentem nehéz egyetemre, mert könnyebb volt, nem azért maradtam az országban, mert könnyebb volt és nem azért kelek fel minden nap és megyek be dolgozni, mert ez a könnyebb megoldás.

Azért csinálom, mert szerintem így kell helyesen csinálni.

Te így gondolod, más máshogy.

Mincs evvel baj.

N30

A kérdésben máris összekeverted az elköteleződést a gyerekkel. Nem értem egy házasság mivel jár kevesebb szabadidővel meg elhízásal,mint egy kapcsolat.

Ha a kérdés csak a gyerekre irányult: vannak olyan típusú emberek, akik szinte gyerekkoruk óta szeretnének gyereket. Nagy családban nőttek fel, vagy igazából bármi. Nem hiszem, hogy egy ilyen vágyat vagy ösztönt magyarázni kell.

Vannak, akik meg úgy érzik, hogy ez egy lépcsőfok az életben. Tanultak, dolgoztak, szórakoztak és onnantól nem baj, ha kevesebb a szabadidő, mert teljesen új helyzet lesz egy gyerekkel.

8 éve vagyok házas, 12 éves kapcsolat. A feleségem ugyanúgy szeret, nem lett kövér egyáltalán, ugyanolyan vékony, mint a gyerekek előtt. Én még mindig normális munkaidőben dolgozom, nem hajtom ki a belem. Ő sem esett ki a munkából, csak visszavette, amíg picik voltak a gyerekek (vállalkozó). Én nem vagyok leeresztve, rendszeresen járok edzeni. Van szabadidőnk, mert csinálunk egymásnak kölcsönösen, illetve együtt is töltünk időt rendszeresen. Lehet jól is csinálni a dolgokat, nem kötelező elhagyni magunkat és leszarni egymást, csak mert lettek gyerekek. Ez csak akarat és odafigyelés kérdése (mindkét részről).

Mi még relatíve fiatalok vagyunk (30-35 között), de a gyerekeink már nem babák, hanem ovis és kisiskolás, így szabadabban mozgunk. Ma pl. moziba megyünk este kettesben, gyerekek az anyósomnál alszanak. Ha nem lenne nagymama, lenne bébiszitter ilyen alkalmakra.

Én őszintén nem látom semmi hátrányát a családos életnek, ellenben előnyét sokat: biztonságos háttér, meleg otthon van mögöttem, van az életemben stabilitás és szeretet, van, ami előre visz.