Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbánta valaki, hogy hamar, 19 évesen elköteleződött a párja mellett és 30 éves kora után jött rá, hogy probléma van a házasságával?
Sok ilyen van.
Én is 19 évesen jöttem össze a most már vőlegényemmel, 25 leszek mire házasodunk. Én örülök neki, hogy ilyen korán megtaláltam az igazit, viszont előtte is voltam már más fiúkkal, tehát nem az első kapcsolatom volt ő.
Nem tudom mit értesz elköteleződés alatt, de házasodni 19 évesen szerintem baromi korai, előbb tanulni és dolgozni kéne még pár évet, hogy lássátok, akkor hogy működik a kapcsolat. Szerintem az soha nem lesz jó, ha valakinek kiesve az iskolapadból az első dolga házasodni, mert szinte biztos, hogy nem elég érett hozzá a kapcsolat. Ez leginkább olyanoknak szokott lenni a menekülő út, akiknek fingja sincs arról, hogy hogyan tovább a suli után, és más nem jut eszükbe, mint a házasság. De ez csak egy pótcselekvés, ami elodázza a problémákat, meg nem oldja.
Ha igazán szeretik egymást, akkor nyugodtan várhatnak a házassággal még pár évig, az csak egy papír, semmivel nem lesznek tőle előrébb, tehát bőven ráérnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!