Amikor ránéztek az első közös fotóitokra, visszagondoltok az első randikra/levelezésekre, ugyanazt érzitek most a párotok iránt?

Igen. Sok képünk nincs, csak pár baráti, családi találkozón készült, amin többen vagyunk. Konkrétan szerintem az esküvői képeink az elsők, amin csak ketten vagyunk.

De a Messenger beszélgetést pont múltkor olvastuk vissza a legelső üzenettől. Nagyon jó volt. Vicces volt látni milyen kis hülyék voltunk, hogy meg akartunk halni ha pár napig egymás nélkül kellett lenni, meg milyen nyálas dolgokat írtunk. Ma már kb csak annyiról szólnak az üzik, hogy hozz kenyeret légyszi, de az érzések nem változtak. 7 éve vagyunk együtt.

Mi mindig is közös élményeket adtunk egymásnak (nem tárgyi ajándékokat), így rengeteget kirándultunk, utaztunk, programoztunk, nyüzsögtünk. Ezt a korona és a várandósságom is visszavetette, merőben más élethelyzet már ez így 6 év után. A kezdeti érintések izgalma, az a felfokozott lelki állapot már sosem jön vissza, de ami most van, az már egy sokkal nyugodtabb, biztosabb közeg köztünk. Egy olyan szoros kapocs, ami az elején még nem volt meg. Már közel sem úgy gondolok rá, hogy "jóvan, ha nem működik, hazahúzom a bőröndöm oszt ennyi". Nekem ő egy biztos pont, az igazi társ.

Ettől függetlenül egyébként ha régi képek között kotorászok, néha megmutatok neki egyet, hogy "nééézd itt még milyen boldogok voltunk..." XD Egy-egy vita után tök jó lélekenyhítő poén. Ebből már tudja a férjem, hogy kiengedtem. :D

Szóval teljesen mást érzek, de nagyon jó így.