Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt hogy kicsit erősebben meglökött titeket a párotok? (Akik már +3 éve együtt vannak)
Véletlenül igen.
De gondolom itt a szándékos a kérdés. De olyan meg nem volt. Párom az a típus, aki ha ideges vagy ha haragszik, akkor elvonul, bezárkózik és nem lehet hozzászólni.
5 éve vagyunk együtt. Nem tudok elképzelni olyan vitát, hogy tettlegességig fajulna.
#13 és honnan tudod hogy több nem történt mikor nem láttátok?
Egyáltalán minek teszel fel kérdést ha te már eldontotted hogy neked ez belefer és mosdatod aazt az agresszív fszt. Az olyan nulla onbecsulesu szerencsétlenek miatt hiszik azt ezek a hulladék férfinak nem nevezhető veglenyek azt hogy ezt bármelyik nővel megtehetik. Egyszer próbálná meg velem....
Az előző kapcsolatomban így kezdődött a tettlegesség. Először egy veszekedés során félrelökött. Akkor megbocsátottam sajnos:(. Ez után egy másik alkalommal a csuklóm szorította meg úgy, hogy nyoma maradt. Nem sokra rá az első pofon követte, azt már nem néztem el. Még akkor, ott helyben szakítottam. 1 évig voltunk együtt, az első komolyabb kapcsolatom volt, nehezen tudtam elengedni, elfogadni, hogy a vége felé már nem az a férfi volt akit az elején megszerettem.:(
A párommal, életem szerelmével soha semmi ilyen nem volt az elmúlt 12 évben, mióta együtt vagyunk.
Nem is tudnék már egy agresszív pasival együtt lenni, egyszer volt ilyen életemben, és tanultam belőle, ma már az első hasonló megnyilvánulás alkalmával elhagynám azt aki így bánik velem.
Ha a családokban ez normális, teljesen ok,hogy a férj lökdösi a feleségét, miért írtad ki mégis?
Azt te látod úgy, hogy a nagyinak jó a lökdösődés, tűri, lehet, hogy még élvezi is vagy azt érzi, a nem elfogadható viselkedéséért ezt meg is érdemli, rászolgált,ezzel kell megfenyegetnie az urának, hogy tudja hol a helye... A nagyi szerint nem bíztos, hogy így van, ahogy te látod ezt a lökdösést szeretettel elviselést
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!