A férjem túl nyugodt, én pedig túl hirtelen haragú. Nálatok ez hogy van?

Nem tudom, de én nem viselek el olyan embert tartósan, aki minden kis szrságra robban. Felejtős.

Ha akarnál, tudnál rajta változtatni, és nem ártana.

Nem tudom miért lettem lepontozva. Aki szerint nem hasznos, egy pár gondolatban írja már le légyszi, hogy miért. Tényleg érdekel!

Nem mondom, hogy én hibátlan vagyok. De mikor már ott tartunk, hogy pl nem jól adnak vissza a boltban és a férjem azt mondja, hogy jajj hagyjuk, ne menj vissza, ne szólj, mert leégetsz engem is.

Vagy mikor a gyerekünk úgy kapott igazolatlan órát, hogy ott volt az órán: jajj ne menj be a tanárhoz, egy igazolatlan nem számít, mit fognak gondolni.

Vagy mikor meg van beszélve, hogy hoznak 300db téglát, ki is van fizetve, de csak 200 érkezik-de ne szóljunk, mert ajjaj

Ilyesmire gondoltam én, amiken felhúztam magam és nem állt mellém soha. Az igazságtalanságot nehezen viselem, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy idegbeteg pi@a vagyok.

Alapvetően köztünk két probléma van a férjemmel. Az egyik az, hogy mindketten nagyon erős személyiségek vagyunk konkrét elképzelésekkel és határozott kiállással. A másik az, hogy én egy lobbanékony természet vagyok, míg ő nem és ő kifejezetten utálja a lobbanékonyságom. Sokáig nem jól kezelte.

Ami segít az valóban a tudatosság. Nyilván a habituson változtatni nem tudsz, de középutat mindig lehet találni. Mondok egy példát.

Hazajövök, elmesélem milyen sérelem ért ma. Zaklatott vagyok és elfáradtam, kijön az erős, határozott, akaratos énem és ilyen stílusban formálok véleményt. Erre nem egy megértő, támogató hozzáállás érkezik, hanem egy más nézőpont: "Szerintem a másik félnek igaza van, kezelhetted volna te is máshogy..." Mire elmondom, hogy miért nincs igaza sem a másik félnek, sem neki. De ő csak hajtogatja az elképzelését. Végül azon kapjuk magunkat, hogy mindketten nyomjuk a saját igazunkat egy olyan témában, aminek már rég semmi jelentősége, egymásnak feszülünk, az én lobbanékonyságom előjön, felemelem a hangom, mire egy idő után ő is ideges lesz, hogy miért vagyok idegbeteg és kész is a konfliktus egy egyszerűnek indult "kivel mi történt ma" megbeszélésből.

Mivel ez a szitu újra és újra előjött és jön is, ezért már tudatosan állunk hozzá. Pl. tudja, hogy én ilyenkor nem "megoldást", vagy másik nézőpontot várok tőle, hanem megértést és támogatást. Ha zaklatott vagyok, nem vagyok nyitott a kreatív meglátásaira, így ő nem feszíti túl a témát és én is gyorsan tovább lendülök. Együtt lekommunikáltuk és megtanultuk kezelni ezeket a helyzeteket és egymás reakcióit. Ha nem úgy reagál, ahogy nekem az adott pillanatban jól esne, akkor jelzem, hogy most nem erről van szó. Ha érzem, hogy lobbanok, akkor szólok, hogy most ezt inkább hagyjuk abba. Én megyek jobbra, ő balra és majd megbeszéljük.

Egymás hibáztatásának nincs értelme. Tudatosan kompromisszumokat kell keresni. Egyes tulajdonságokat nem biztos, hogy alapjaiban meg lehet változtatni, de az ebből fakadó viselkedést lehet tompítani, lehet kezelni közös kommunikációval.