Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Állandóan számon kér a férjem, miközben itthon babázom. Másoknál is lejátszódott hasonló?
Van egy imádnivaló féléves babánk, aki 0-24-es törődést igényel, nem igazán játszik el egyedül csak kevés ideig (próbálom rá ösztönözni), 3,5 hónapos koráig pedig csak ölben volt el, mellette még az egyetemen is tanulok levelezőn. Sajnos 3,5 hónapig nem tudtam még csak főzni sem, szaladt a ház, a férjem besegített a porszívózásban és bevásárlásban, a kaját rendeltük, a maradék dolgot én csináltam.
Most már elvan a baba a hordozóban és a vizsgaidőszakom véget ért, viszont a férjem minden nap számon kér, hogy mit csináltam ma (ami a háztartást illeti). Ha valami nincs kész vagy szerinte nem szépen van megcsinálva, akkor piszkál.
Nagyrészt megcsinálok, amit tudok, de mégis vannak elmaradások és nem is könnyű a babától (+ most a szakdolgozat írástól) utólérnem magam meg elég nagy házba költöztünk, amit időigényes takarítani. Pihenni nem igazán pihenek, pedig érzem, hogy szükségem lenne rá.
Azért piszkál, hogy a bevásárláson kívül ne kelljen itthon semmit csinálnia hétvégén és pihenhessen (ő xboxozik én meg babázok, ennyi nálunk a hétvége meg elmegyünk sétálni és sorozatozunk).
Én már mondtam neki, hogy mennyire felidegesít, azóta kicsit visszavett (vagy én lettem gyorsabb inkább a ház körül). Állandóan azzal jön, hogy én nem csinálok semmit (áá.. nem...). Olyan, mintha féltékeny lenne rám, amiért én itthon vagyok, miközben neki stresszes a munkahelye.
Valaki volt már hasonló helyzetben?
Eleve ne hagyd, hogy föléd helyezkedjen és elszámoltasson. Nem a főnököd, hanem a férjed. Te se nézed át a bérpapírját, hogy ahoz képest, mennyit dolgozik, nem találod a fizetését.
Másrészt: nem babázol. Amíg te erre így hivatkozol, ő hogy vegye komolyan? Apai feladatok is vannak, nyugodtan végezze el ő is a rá esőt.
Arra is gondolj időben, hogy ha most ráálltok erre, 20 évig fogsz szívni azzal, hogy ő nem csinál semmit, te meg majd dolgozol, gyereket nevelsz és viszed a háztartást.
Azt gondolom nem mered bejátszani, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal közlöd, hogy neked itt ebből eleged lett, mész vissza te is dolgozni. Dönthet, hogy fizettek egy bébiszittert (biztos sokat nem kérhet, hisz nem dolgozik, csak babázik), vagy marad ő otthon gyed-en.
Az utolsó válaszodban van a hiba. Ebbe a helyzetbe beleegyeztél, tudtad hogy ilyen a férjed. Most nem kéne ezen rinyálni,le voltak tisztázva a játékszabályok. Ha te ezt elfogadtad akkor takaríts rendesen.
Én biztos kiadtam volna az útját ha ilyet mond nekem babavárás előtt. Közös gyerek, legyen férfi.
Nem, én nem éreztem így. Mivel a férjem pont ugyanott és ugyanazt dolgozta, mint a gyerek előtt, ezért ő se játszotta az eszét. Sok pasi úgy vergődik, mintha lenne valami extra nehéz munka családapáknak. 🙄
Másrészt én nem szülnék ilyen kapcsolatba. De te igen. Előre tudtad, hogy ez lesz.
A férjed meg a Zurad, aki eltart, ő a családfő, az atyaúristen személyesen, és joga van elvárni a pénzéért a megfelelő szolgáltatást. Ez erről szól. Jó, lehet, hogy arról is, hogy szerinte semmit nem ér az, amit te csinálsz, az csak babázás. Ingyen van, tehát értéktelen.
Te is azt írod, hogy ez életed csúcsa. Ez szerintem nagyon szomorú.
"Semmi pénzért nem biznám őt bebisziterre, nekem ez az életem csúcspontja."
Pedig a házasságodat is rendbe kéne hozni és idővel - nem most, amíg ilyen kicsi, de ha már kicsit nagyobb lesz - az is kell, hogy kettesben a férjeddel is legyen közös programotok, akár gyerek nélkül. Ha ennyire szereted a gyereket és a legjobbat szeretnéd neki, akkor azzal tudsz a legtöbbet tenni, hogy az apjával megpróbáltok jó házasságban maradni. Igen, a házasság munka, nem magától lesz jó. Ki fog hűlni, el fogtok hidegülni egymástól, ha így folytatjátok.
A gyereket ketten hoztátok össze, neki is ki kéne venni a részét a gyereknevelésből. Nem várható el, hogy hétköznap, munka után ő lásson neki takarítani, de az igen, hogy hétvégén ne xboxozzon, hanem vagy csinálja ő a házimunkát, vagy legyen a gyerekkel.
Szülei mondására meg a szüleinél megszokottra hivatkozik, hogy neki könnyebb legyen, és még téged szekál? Ne haragudj, de ilyen nagy gyerekhez(számító lusta szeméthez) más nem ment volna hozzá.. Neked előre szólt, lejött, hogy milyen a mentalitása, felfogása, most meg zavar, hogy elvárja tőled, amibe önként belesétáltál az elején..
Magadnak csináltad. Ő nem apja a gyereknek, semmilyen kapcsolata nincs vele, hisz 2 órát sincs vele kettesben, de még csak nem is a férjed, mert nem segít, csak elvár. Gondolom van gyes/gyed/csed, ki tudja épp min vagy, te is lapátolod haza a pénzt ugyanúgy, mint ő.
Ha egyedülálló anya lennél akkor is pont így élnél, csak nem lenne párkapcsolati problémád is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!