Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan szoktassam le házastársamat a folyamatos hazugságról?
Ki kéne deríteni az okát, hogy miért hazudik a vagyoni helyzetét illetően. Lehet otthonról hozta, vagy azt bánja amite elment akkor az a pénz.
De előbb azzal kell kezdeni, hogy kideríted, mi olyan dolog van ebbe ami nem érdemli meg az igazságot.
>Ki kéne deríteni az okát, hogy miért hazudik a vagyoni helyzetét illetően.
Pontosan nem tudom az eredetét, mindig valami átláthatatlan válasszal hozakodik elő. Volt egy korábbi bírósági pere, ahol a munkáltató nem akarta kifizetni x hónapi bérét és ezért perelték be, kollégáival együtt, ami viszont elesett és arra (is?) vett fel személyi kölcsönt.
De ez nem tudom hogyan vezetett 4 millió forinthoz, ez máig érthetetlen számomra.
>De előbb azzal kell kezdeni, hogy kideríted, mi olyan dolog van ebbe ami nem érdemli meg az igazságot.
Párkapcsolat elején egyszer dühödten osztottam ki, hogy ne vegye el a pénzemet az asztalról úgy hogy nem is szól róla (ez jutott most eszembe).
Válj el tőle a pi...ba. Aki folyamat hazudik, az egy nyomorult ember, aki nem tisztel, semmibe vesz.
Tényleg kell ez neked?
Az exemről is kiderült, hogy ebben-abban hazudott, ki is vágtam a fenébe. Nekem nincs szükségem arra, hogy folyamatosan hlyének nézzen, plusz a bizalom egy másodperc alatt megszűnt.
Nem, tartozik felelősséggel a hitelért ami házasság előtt vett fel az az ővé is marad.
Amit viszont utána... annak a felét megnyerte.
> Tényleg kell ez neked?
Várandós lett egy babával ami megszületett és ami miatt elvettem, hátha megnyugszik, hátha nyugodtabb lesz a kapcsolat, ne kelljen félnie, hogy egyedül hagyom. Sajnos mióta összeházasodtunk csak rosszabb lett. Mintha fordítva sült volna el a dolog és még inkább feszültségben élnénk.
>Meg szerencse, hogy mivel hazastarsak vagytok, mostmar te is felelosseggel tartozol a hiteleert.
Saját családja elől is eltitkolja, nincs közös vagyonunk és ezt azért nem nézném ki belőle, hogy rámterheltje a hitelét.
Visszatérve a kérdésre, azaz egy dolog jutott eszembe, hogy helyette vezetem a számláit, kártyáit. De az meg ilyen zsarnoki lépés. Nem akarok ilyen szinten belefolyni az életébe. De nem is látom azt, hogy javulna a helyzetünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!