Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok erről? Hogy érintene Titeket, ha feleségként a férjetek úgy állítana be, mint aki csak a pénzét akarja, és x év múlva képes lenne lelépni? (holott abszolút erről szó sincs)
A férjem (sajnos már látom) mérgező szülőkkel van megáldva, maga is érzelmi zsaroló típus. Közel élünk a szüleihez, mert egy közös vállalkozást visznek. De ő ott csak csicska sajnos, ezt nevelték bele, amit ő el is fogad, dolgozik éjjel nappal de felelősség nincs a vállán, mert papíron ő csak egy alkalmazott. A szülei meg a főnökök, de a munkát javarészt a férjem és após végzi. Anyós abszolút csak a hasznot élvezi és elfogadott tény, hogy ő otthon pihen,eltartják. (ez nem ítélkezés csak vázoltam a helyzetet)
Nekem "csak" munkahelyem van. Mivel mostanában ezt is megkapom hogy két kisgyerek nevelése és minden dolog mellett (amit én csinálok) még járjak el dolgozni is pluszba a meglevő munkám mellé.
Építkezésbe szeretnénk kezdeni vagyis nem tudom, mert amióta elkezdtük csak vita megy.
Anyagilag pont úgy állunk hogy amibe kerül az állami támogatással meglenne rá a keret. A férjem igazából nem akarja, vagy nem tudom. Azt látom neki kényelmes két háznyira élni a szüleitől, tőlük függni. Én szeretnék előre lépni.mert mikor ide jöttünk is csak átmeneti időszak volt ez úgy beszéltük. Folyamatosan a pénzzel jön hogy mi mennyi.
Én meg reálisan annyit mondtam neki valamelyik este, hogy ne mondd már hogy a gyerekeinknek nem tudunk majd adni valamit.
Hozzá teszem mindkét oldalon a szüleink jól élnek, több üres ház is van, feltételezem ha nem is ennyire de mi is azért valamit össze fogunk tudni spórolni. meg vonnak tőlem havonta a gyerekeknek megtakarítasra. És nekem esett hogy én mit számítok az ő családja pénzére. Meg hogy ő bánja ezt a házasságot, mert én csak a házra utazom és a pénzre.
Ami azért bánt mert nem vagyok ilyen ember. Őszintén csak a családomért élek dolgozom, a gyerekek jövőjét nézem. A házat sem magamnak szeretném építeni hanem azért szerettem volna hogy legyen nagyobb tér nekik mert most épp hogy elférünk.
Anno azért kezdtünk a gyerek projektbe míg ebben a kisebb házban éltünk, mert úgy beszéltük hogy egy kis kertvarosi lakás pici kerttel is jó lesz. Arra simán lenne pénzünk, de neki őszintén ahogy elkezdtünk keresgélni semmi sem tetszett. Mintha direkt csinálta volna. Pedig régen ugy állította neki bármi jó. Meg amiket régen még a házasság elején mondott mintha hazugság lett volna. Mert most homlok egyenest mást mondd. Mindig mindent kiforgat amit mondok, mintha én lennék a rossz.
Sajnos rossz látni, hogy mi lett belőlünk. Nem tudom mit tehetnék. Ő most úgy viselkedik mint egy gyerek. És nem látja a dolgokat.
Szerintetek?
Igazából ez a valóság. Vagy ez vagy az.
Meg azonnal elfelejteni hogy engem csak a penz motivál.
Mert nem nem hajtok senki pénzére.
Nem is költök magamra, csak egy szép nyugodt kis életét szeretnékba közös otthonunkban. Veszekedés vita nélkül. Meg egy férjet aki végre felnőtt és nem egy nagy gyerek.mert ahogy az utóbbi időben viselkedik olyan.
A baj az hogy igen szépen hangzik a jó családi háttér segítség, csak közben a férjem oldaláról fúrják a kapcsolatot.
Nagyon nagyon más emberek mint aminek mutatták magukat. Sajnos. Én mindig is ilyen voltam. Ők engem semmibe nem néznek mióta 100%ossá vált hogy elkötelezem magam a fiúkkal és lettek gyerekek.
Nem lennék én a közel lakás ellen, ha tényleg olyan rendes lenne a család mint mikor kezdetben ide jöttünk. Csak az a baj, annak a viselkedésnek pont az volt a célja, hogy bevegyük a csalit. Ide jöjjünk és van két új házi cseléd.
Azóta mióta rájöttek én nem fogok úgy ugrálni ahogy ők szeretnék már próbálják szét szedni a családot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!