Házasságban, két gyerekkel, elemehtek a barátaimmal kikapcsolódni?

Korábban is ilyen volt? Nekem úgy tűnik, hogy nagyon frusztrált a megváltozott helyzettől és ezt rajtad éli ki, pedig nincs is igazi probléma. Próbálj meg kedveskedni neki, esetleg szervezz le neki valami csajos programot néha, vegyél le terhet a válláról, hogy újra önálló egyéniségnek érezhesse magát.

Minket nőket azért könnyen bedarál az anyaság. Apukák elmennek dolgozni, sörözni, stb. Nem sok minden változik az életükben, egyel többen vannak otthon. Anyuka menedzseli a gyerekek életét, közben merőben megváltozik az élete, felnőtt szót egésznap nem hall a pici(k) mellett. Mire apuka hazaér már energiája és kedve sincs normálisan szólni bárkihez is. Szép lassan bekebelezi a magány és a depresszió. Ne szídd, segítségre van szüksége, pszichésen, nem a gyakorlatban. Vagyis nem fogja megoldani a helyzetet az, hogy elmosogatsz helyette.

Azért van ez az érzésem, mert éb is ilyen voltam sokáig. Egy őszinte, zokogásba fajult beszélgetés segített, ahol én kimertem mondani, hogy tudom, hogy elviselhetetlen vagyok, de nem tesz boldoggá az anyaság. Egy biorobotnak érzem magam, imádom a lányunkat, de nem tudok felnőni a feladathoz! A férjem pedig nem hőzöngve hisztizett, hanem megkérdezte hogy segítsen nekem?

Heti két alkalommal elkezdtem csoportos sportra járni, ez lekötött egy-egy órára, volt felnőtt társaságom is. Hétvégente engedélyeztünk nekem is néha pár óra gyerekmentes kimenőt, amikor a férjem van a lányunkkal. Anyukám is többet jött picit és babaúszni is elkezdtünk, ott is találkoztam emberekkel azért. Nekem így normalizálódott a helyzet. A lányunkban csúnyán szólva már nem egy szeretnivaló hatalmas stressz forrást láttam, mert nem voltam 0-24-ben összezárva vele.

Este, ha lefekszenek a gyerekek, kezdeményezz beszélgetést úgy, hogy elmondod hogy látod, hogy feszült és nagyon szeretnél segíteni neki, de ahhoz, hogy ez működjön, kommunikálnotok kell.

Utolsóval nagyon egyetértek. Annyival kiegészíteném, hogy nagyon sokszor magunknak sem vagyunk képesek ezt bevallani. Hogy az anyaság nem tesz feltétlenül boldoggá. És ettől rossznak érezzük magunkat. Meg akarunk felelni a külvilág elvárásainak, akár valósak, akár képzeltek.

Lehet, hogy úgy érzi magát, hogy rossz anya lenne, ha kikapcsolódni akarna.

Van valaki, aki közel áll hozzá, nő, és segíthet neked? Anyukája, lánytesója, barátnője. Akivel tudsz beszélni, hogy szerinted mi a helyzet, és hogy segítsen kimozdítani a párod.

Megbeszélnéd vele, hogy vigyázol a gyerekekre, a segítő hölgy meg egyszerűen állítson be és cipelje el valahová pár órára.

Ahogy a többiek is írták: muszáj lenne kimozdítani.

Egy délutánra kettesben, gyerek nélkül nemhogy joga van a párnak, hanem kötelező is lenne (nem éjfélig tartó bulikra gondolok mindennap, de meginni egy kávét vagy megnézni egy filmet).

Jó ötletnek tartom, hogy ne csak te mondd, hanem beszélj tesóval, anyukával, stb. hogy ő is beszéljen a feleségeddel, hogy bízza rá a gyerekeket, amíg ti elmentek valahova.

11 vagyok. Igen. Igaza van a 13-asnak, ez kimaradt. Nálunk is sok vita vezetett eddig a beszélgetésig, mert nem akartam beismerni magamnak sem, hogy engem ez az egész helyzet nem tesz boldoggá. Úgy éreztem megbuktam és magamba zárkóztam. Segítségünk sem igazán volt, de azzal sem igazán életünk, ami éppen lett volna. Szerintem kis gyerekekkel nagyon nehéz fejben átzökkenni az új kerékvágásba. Valakinek könnyen megy, valakinek nem. Egy addig teljesen önálló, buzgó nőnek nagyon fura hirtelen teljesen mástól függni és csak a gyerek társaságában időt tölteni. Ugyanolyan nehéz segítséget kérni is. Eleinte szánalmasnak éreztem magam, ha felhívtam anyukámat, hogy töltsenek nálunk 1-2 napot és segítsenek, pedig ők mindig örültek a lehetőségnek.

Szerintem kifejezetten előnyös, ha néha teljesen távol van a családtól, vagyis tőled is. Persze fontos, hogy ketten is töltsetek együtt értékes időt, de olykor kell a teljes kiszakadás/hátrahagyás néhány órára.

Nem szabad ráhagyni és végképp nem szabad kidobni, ahogy itt sokan tanácsolják általában az ilyen kérdéseknél. Nem rád haragszik, hanem az egész helyzetre. Minden megváltozott körülötte, nehéz helyzetben van és segítségre van szüksége akkor is, ha ezt most még nem ismeri be.