Mit gondoltok? Nagyon önző vagyok, ha boldog akarok lenni? Bővebben lent.

Te ismered önmagad, a férjed és a szituációt! Itt vannak kifejezetten válás pártiak, házasság pártiak, rózsaszín lelkűek, kő szívűek. Mindenki csak a magáét fújja úgyis, a szubjektív véleményeiket sziklaszilárd igazságként tüntetik fel.

Te döntesz az életedről, mi nem tudhatjuk hogy mi a jó a házasságodban, érdemes-e feladni, mit vársz el önmagadtól, a férjedtől és a házasságodtól.

Én megmentettem, mondhatni visszahoztuk a meccset fél perccel a lefújás előtt. Viszont ezek mi voltunk. a mi problémáink megoldhatóak voltak kettőnk számára. Olyan problémák voltak, amiknél sokan bedobták volna a törülközőt. Másokat meg lehet hogy nem is izgattak volna. A mi jellemünk, világképünk ilyen.

Ezt azért írtam le, mert ilyenkor nincs jó tanács! Mi kívülállók vagyunk neked, nektek.

Nyilván azt csinálsz, amit akarsz, ha el akarsz válni, akkor megteheted. De kérdés, hogy megéri-e. Mondjuk pár év múlva találsz valaki mást, összeházasodtok, de 10 év múlva az is ugyanígy ki fog hűlni.

Soha nem lesz olyan, hogy valalki mellett instant boldog vagy évtizedekig. A szerelem végül mindig átalakul. Ezt el kell fogadni.

35 évesen, elváltan nem olyan könnyű új társat találni. Aki ennyi idősen még nincs kapcsolatban, az legtöbbször nem véletlen nincs. Aki ugyanígy elvált, annak meg legtöbbször van gyereke, hadakozhatsz majd az exszel, meg a gyerekkel, hogy elfogadjon.

Én mindenképp inkább a házasságomon próbálnék javítani, mert nagyon pofára lehet esni azzal, ha feladsz egy alapvetően jó, csak ellaposodott kapcsolatot a bizonytalanért. Nagyrészt nem a találsz egy újat, és boldogan éltek, amíg meg nem haltok forgatókönyv jön be, hanem a kőkemény megalkuvás, nem könnyű ebben a korban normális, független, komoly kapcsolatot kereső férfit találni.