Pánikrohamom van a férjem mellett. Mit tegyek?

Alkoholista, agresszív, bántalmazó szülő mellett nőttem fel. Szégyellem, de lelkileg sosem voltam erős, inkább instabil.

Felnőtt koromra megerősödtem kicsit, jártam pszichológushoz.

A házasságom is erőt adott, mert jól kijöttünk. Azonban ez egyszer megváltozott, hiszen elkezdett sejtelmes lenni, kevesebbet figyelt rám, idegesítőnek talált. Aztán kiderült hogy megcsalt 1x.

Mivel nem érzelmi alapon csalt meg, hanem egy munkatársával, így nem bontottam fel a házasságot. Megpróbáltuk helyrehozni, de veszekedések vannak. Ha vele vagyok és eszembe jut hogy ez tönkrement, elfojt a pánikroham. Szorongok, ver nagyon a szívem és sírnom kell. Volt hogy nem tudtam aludni és reggelente hánytam.

Párterápiára nem akar menni, a pszichológus pedig a válást ajánlja.

Azért elválni, elszakítani őt a két lányunktól, mert én mentálisan sérült vagyok? Nekem ehhez nincs erőm. Nem akarok kicseszni vele, és a gyerekek életét megbélyegezni. De érzem hogy nem szeret és belebolondulok. Rám sem néz, unottan szól hozzám, a jelenlegi problémáimat is lefikázza, lenézi. Régen nagyon szeretett, de most látom rajta azt a közönyt, azt az undort. Látom rajta hogy nem bír. Egyszer elsírtam magam miután fájt nagyon a hasam és rám se bagózott... ott döglődtem a szobában, azt nem kérdezte meg hogy hogy vagyok. Elszomorít.

Mindig igyekeztem jó feleség lenni, mindent megadtam neki, mindig tiszta ingben járt, vacsora várta az asztalon, törődtem a lelkével és az igényeivel, sokszor erőmön felül... ez most mind a semmibe vész.

Ő nem akar válni, teljesen nem érdekli már ez az egész. Ordibálni annál inkább tud, úgy lecsesz néha hogy remegek.... Egy hétvégét külön töltöttem, a kollegáimmal minden évben eljövünk egy hétvégére egy nyaralóban... 3 napig semmi pánik, semmi fojtó rossz érzés. Nem tudom hogy jutottunk ide, de ez szörnyű.