Az normalis hogy 30 evesen felek a gyerekvallalastol?

En iden leszek 30, es mi is most kezdtuk probalkozni a babával. Szeretnénk nagyon, de attól még bennem is vannak kételyek, hogy hoyg fogom birni, lesz e elég turelmem, kitartásom....

Szerintem ezek az erzesek normálisak.

Senki sem születik jó vagy rossz anyának, és nincs is olyan, hogy tökéletes szülő. Ha odafigyelsz a gyerekre (és magadra is, mindeközben), ha érdekel a jólléte és hogy ne rontsd el, akkor az már fél siker. Nehézségek mindig, minden élethelyzetben vannak, de ha a férjed valóban a társad és nem csak plusz egy személy az életedben, akkor ő is rengeteget tud segíteni, hogy ezeken a nehézségeken túllendülj.

Az meg szerintem abszolút normális, hogy félsz a gyerekvállalástól: új élethelyzet, új kihívások, új problémák, amikre nem igazán lehet előre felkészülni, nem beszélve a felelősségről, amivel ez jár. Szerintem nincs olyan (józan) ember, aki ne félt volna ettől az egésztől eleinte.

Szerintem értehtő, es mindenki agyal ilyeneken aki felelősen akar viselkedni. A kérdés az hogy félsz- e, egy " normalis" szinten, vagy még nem vagy kész rá. Lehet erdemes lenne pszichológushoz menni, vagy valahogy a csaladi mintakat megvizsgálni, benned milyen nyomot hagytak, valószínű onnan gyökeredzik a félelem. Jó lenne megtudni pontosan mi valtja ki( nem csak a felszínen). Én pl nemreg jottem rá hogy kiskoromban mivel volt egy beteg testverem, nem akartam ugymond teher lenni a szuloknek en is, igy sokmindent nem mondtam el, hogy ne kelljen azzal is foglalkozniuk. Sokaig a gyerwkvallalasra ugy gondoltam mint egy vallalhatatlan aldozatra , ahol szintén nem szamitok es frusztrált. Valszeg ezert. Aldozat persze,ezt nem tagadom, de nem így.

Meg neha en is elgondolkozok h egyaltalan hogy tartok eletben egy gyereket majd, igy is olyan suta vagyok 🤣