Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mit gondoltok rólam, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok rólam, ha megtenném ezt?

Figyelt kérdés

Adott egy nő, akivel 2 éve nyáron ismerkedtem meg. Nem magyar, külföldön találkoztunk, majd legutóbb nyáron is ugyanott, idén közel kerültünk egymáshoz, lelkileg és testileg is, de nem feküdtünk le. Azokban a napokban egyértelmű volt, hogy kedveljük egymást, úgy viselkedtünk, mintha egy pár lennénk, az én érzéseim 100 %-ig őszinték voltak. Mindketten szeretnénk családot és egyetlen emberrel leélni az életünket, nyilvánvalóan mindkettőnknek vannak problémáink is.

Most viszont azt írta, nem szeretne velem többet találkozni. Nem azért, mert lett egy barátja, mert megmondta volna, de nem indokolta meg, ezek után pedig amíg le nem tisztázzuk, addig kérem a kérdésre a választ, egy így korrekt, sosem vertem át senkit, de magamat sem hagyom. Mivel eddig sem tudtam sokszor kiigazodni azon, mit szeretne valójában, s mivel semmi vesztenivalóm nincs, arra gondoltam, hogy elutazom hozzá, és ha úgy adódik hogy összefutunk, akkor megkérdezem tőle: szeretnél a feleségem lenni a jövőben? Valószínűleg azt hiszi megzakkantam, pedig valójában nem, nem vagyok belé szerelmes, látom a rengeteg hibáját, de van egy jó oldala, ami mindezeket felülírja. Semmi vesztenivalóm nincs, már csak a kaland kedvéért is megcsinálnám.


2019. dec. 19. 18:41
 1/4 anonim ***** válasza:
De van veszteni valód, a becsületed, tartásod. Ne legyél már bohóc könyörgöm. A csaj dobott, ez mindenkinek egyből lejön, csak persze neked nem. Szerinted csak a férfiak vannak úgy, hogy valakinek szépeket mondanak, de mással is dugnak? Egy kaland voltál, annak remek, de hétszentség, hogy nem fog igent mondani. Ilyen csak az amerikai romantikus vígjátékokban van. Mondjuk szeret, oké, de lehet, h el akar költözni, vagy problémákat megoldani, világot látni, bármi. Heverd ki, felejtsd el, ne pitizzél, mint egy pincsi kutya.
2019. dec. 19. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Mivel vallásos és elég jól ismerem, nem dug mással. A tartásom és becsületem hiánytalanul megvan most is és ezután is, mivel soha nem vertem át és nem hazudtam neki semmiről, a legjobb barátom után ő az a személy, akinek a legjobban megnyíltam.
2019. dec. 19. 19:00
 3/4 anonim ***** válasza:

Szerintem ennek a nőnek alapvetően tetszel mint férfi, s jól is érzi magát veled, szeret is téged. A gond valószínűleg az, hogy nem lát jövőt a kapcsolatotokban: sem ő nem akar Magyarországon élni, sem annak esélyét nem látja, hogy te be tudnál illeszkedni abba a társadalomba, ahol ő él. Emiatt attól fél, hogy további találkozásokkal valamelyikőtök érzelmei annyira felerősödnek, hogy egyre nagyobb trauma lesz az elkerülhetetlen elválás.


Szerintem azt, hogy ő nem szeretne itt élni, nemigen tudod megváltoztatni, viszont ha neked szent meggyőződésed, hogy tudnál permanensen az ő országában élni, akkor ezt tudatnod kellene vele.


A váratlan lánykérés általában nagyon rosszul szokott elsülni, ne próbálkozz vele, mert a maradék kis esélyedet is elveszted. Inkább csak utazz el hozzá, és minden házassági ígéret említése nélkül kérd meg, hogy hallgasson meg, őszintén beszélni szeretnél vele. Ekkor add elő, hogyan érzel és milyen áldozatokra vagy kész, hogy vele lehess. Ha így teszel, lehet, hogy meghatódik és meggondolja magát, különösen ha romantikus természetű.

2019. dec. 19. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Mindkettőnk romantikus természetű és mindkettőnknek nehezére esik ezt kimutatni, hogy idáig jutottunk, nekem nagyon sok gondolkodásba és erőfeszítésembe került. Nem beszéltünk arról, hogy ki hol szeretne élni, én abszolút nem ragaszkodom Magyarországhoz, sőt. Akár egy harmadik országban is élhetnénk, mivel tudom, hogy bárhol megállom a helyem, és el tudom érni, amit szeretnék.

Igazából azért nincs értelme finoman érdeklődni, mert azon már túl vagyunk, határozottan fogom megkérdezni, így talán elhiszi hogy nem viccből csinálom, egy életem van amiről tudok, sem eddig nem tettem, sem ezután nem szeretném kiélni magam ami egy emberi kapcsolatot illet, nálam ez nem erről szól. Ha nem, nem, de ilyet még úgysem tapasztalt arra mérget vennék, nem fogok összetörni mivel ennél kevesebb eséllyel nem indulhatok már, nincs hova esni. :D

2019. dec. 19. 19:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!