Na most hogyan tovább, hogy ne kezdjünk megint mindent elölről?

Sokéves házasság, rengeteg veszekedés után bennem megtört valami. Az ember veszekszik, fenyegetőzik, aztán elege lesz, ha éveken át ignorálják minden tökéletesen helyénvaló kérését. Nem csillagokat kértem az égről, csak hogy ne az ágy mellett hagyja a büdös zoknijait, vigye el a szennyesig, ha már csak én mosok. Ne az asztalon hagyja a tányérját a beleszáradó maradékkal, hanem vigye el a csapig és engedjen bele vizet, ha már csak én mosogatok. Ne hagyja izésen a vécécsészét nagydolog után, mert nem elég lehúzni, meg kell sihatolni a vécékefével is, ha már kizárólag én takarítok a fürdőben.

Nem sorolom tovább, az élet minden területén ezt csinálta. Besokalltam, augusztus óta nem takarítok én sem. Gusztustalan a lakásunk, koszos, a hűtő büdös is, tiszta szégyen az egész. Nem volt vele célom, csak elegem lett. Csakhogy igaz meglepetésemre beérett a termés, tegnap amikor a cipőmre ragad falevelet leszedtem róla és elengedtem az előszobában, a férjem fájdalmas arccal megjegyezte, hogy az ajtó elé is kitehettem volna, így is milyen mocsok van már... hoppá, fordult a kocka, az én extrán trehány disznóm aggódik a kupi miatt, ahogy még soha. Én meg nem. Mondjuk mit aggódjak, ha úgysem csinálom meg, egész jó érzés. Mármint nem szemét közt élni, hanem nem aggódni semmin, ott hagyja hát ott hagyja, ott hagyom én is, és senki nem feszült.

Na de most hogyan tovább? Ha nekiállok és kitakarítok, akkor napokon belül megint mindenért szólni fogok, mert ha már azt a ....sok munkát belefektettem, akkor nem fogom könnyedén nézni, hogy ő beleszarik a közepébe. Ő meg újra csak lazán ignorálni fogja a kéréseimet. Szóval mi legyen? Hogy ne csússzunk vissza megint a házisárkány-szemétláda szerepekbe? Most egyébként ritka jól megvagyunk, mert nincs vita semmin. De nem leszek megint házicseléd. Valaki aki sztrájkolt már így akár direkt, akár betegség, vagy bármi miatt, mi lett végül?