A mai generációban láttok arra esélyt, hogy megtudtok házasodni? Boldog házasságban élni?

Én nem vagyok annyira fiatal, se túl idős, a szüleim hàzassàga pl pocsék volt, szenvedés, 15 évig kínlódott anyu, aztàn elvàltak, anyàm fellélegzett utàna, apàm szarul bànt vele. Egy önző lusta disznó volt. Évek óta nem is tartom vele a kapcsolatot.

Én 33 éves vagyok, boldog hàzassàgban élek, 10. éve vagyunk együtt. A férjem személyisége teljesen màs, mint apàmé, imàdnivaló, okos, kedves, önzetlen, egyszerűen szeretnivaló. Okkal imàdok vele élni:)

Szerintem amúgy ez a titka a boldog kapcsolatoknak. Magunkhoz illő pàrt kell vàlasztani. A szerelem és a vonzalom fontos, de önmagàban nem elég legalàbb annyira kell az is, hogy passzoljon egymàshoz a személyiségetek.

A környezetemben van több boldog hàzassàg, és több hosszú pàrkapcsolat is, 10-12-15 évesek is. A hasonlósâg egyébként annyi ezekben, hogy sehol nincs gyerek, nem akarnak ( amúgy mi sem). Ahol vàllaltak gyerekeket ott màr vagy szétment a pàr fél, vagy 1-2 évvel a gyerek születése utàn, vagy folyton ha talàlkozunk, panaszkodnak, hogy nincs idejük se egymàsra, se magukra, és elegük van, meg anyagilag is nehéz stb. Igen ritka, hogy együtt vannak a pàrok mire a gyerek oviba megy. Az én környezetemben ez a helyzet. Munkatàrsak, volt osztàlytàrsak közt.

Én úgy àlltam a dologhoz, hogy csak mert anyu szarul vàlasztott, az nem a hàzassàg intézményének a hibàja, és igenis lehet boldog hàzassàgom, ha hozzàm való tàrsat vàlasztok- amellett persze, hogy az érzelmek és a kémia meglegyen.

Bàrkinek lehet boldog hàzassága, vagy kapcsolata, akinek van annyi önismerete, hogy tudja kire- mire van igénye, és megismeri a pàrjàt is rendesen mielőtt összekötnék az életüket.