Ti mit tennétek egy ilyen házasságban?

Lassan 10 éve vagyunk együtt férjemmel, akit az egyetemen ismertem meg. Nem rég volt a 4.házassági évfordulónk. Amikor megismertem nagyon odavoltam érte és sok minden “felett” elneztem amiről már akkor is éreznem kellett volna, hogy hosszútávon nehezen fogom elfogadni.

Ő nem egy könnyen elköteleződő tipus, de vallásos családi háttere és az őt körülvevök nyomására, na meg persze azért saját maga indiktatására is 4,5 év után megkérte a kezem. Valahogy mindig azt éreztem, hogy mellette a helyem, pedig sajnos soha nem volt viták nélküli a kapcsoltunk. Többször volt már az esküvő előtt ès sajnos utána is, hogy közel kerültünk a szétváláshoz. De valamiért mindig megpróbáltuk és szerencsére általában javultak a dolgok.

Viszont van neki egy nagyon rossz alaptermészete. Eléggé önző, nagyon türelmetlen, ha rossz kedve van akkor nagyon hirtelen és agresszív (bár tettekkel soha nem bánt senkit). Sokszor úgy érzem, hogy lebecsmérli az én családomat a sajátja ellenében. Igaz mi vidékiek vagyunk, ők meg fővárosiak és nekünk sajnos soha nem volt (látszólag!) olyan tökéletes családunk, mint nekik, de nem érzem azt hogy ezek miatt kevesebbek lennénk. Nekem a családom a mindenem (a szüleim és a két testvérem) őket minden körülmények között megvédem!!!

Sajnos előállt most egy faramuci helyzet, mert a húgom hozzánk kényszerült 1 hónapra lakni. Nem lakunk nagy házban, de nem is kicsi. Nappali+2 szóba, nagy kerttel, terasszal. A férjem augusztus 20-ig konkréan alig volt itthon-munka miatt, de állandóan balhézik hogy itt van a húgom. Pedig szegény lány kb 2 naponta megköszöni, hogy itt lehet. Többször bevasárolt már és soha nem vár el semmit (kaja, segitseg...) Szeptember 1-től mehet a saját albérletébe, de már ezt sem bírja a férjem kivárni. Persze neki nem mondja csak velem éreztetni, amitől nagyon rosszul érzem magam. Emellett van egy 6 honapos gyermekünk, aki nagyon aranyos de nem egy könnyű természet. Sokat visong, kiabal, és ezt az apja néha alig alig tűri el. Ha itthon van sincs sokat velünk, sokáig úgy éreztem menekül a gyereke elől, mert nem tud velemmit kezdeni. Bevackolta magát a hálószobába és filmeket nézett, pihent aludt. Igaz most 2 napit tulajdonképpen vele volt a baba, amit ügyesen meg is oldott, de az elmúlt 6 hónaphoz képest ez semmi. Olyan a munkám, amelybe néha vissza kell csordogálnom, hogy ne veszítsem el, ezért még a szülés előtt megbeszetük (az ô indiktatására) hogy visszajárok szeptembertől 1-1 hétre minden hónapban. Én inkább vállalnék még 1-2 babát, de ő szeretné ha ezt csinálnám. Amit meg is értek, mert elég jó helyen dolgozom, így nem vitatkozom ezzel a dologgal sem. Könnyen elfogadom.

De sajnos akkor is rengeteg lett koztunk az ellentét mióa itt ez a gyermek. Ő maga akarta hogy így legyen pl a munka, es mlst húzza a száját az egészre. Emellett nagyon rugalmatlan, rengetegszer lekezelő velem, nagyon csúnyán beszél velem és sokszor agresszív a gyerekére. Pedig mindent megteszek, hogy jól érezze magát itthon, velünk. Nem vitatkozom, nem piszkálom, elfogadom amit kér, mond. Igyekszem lehetőség szerint főzni, takarítani, ellátni a házat és a gyereket, a testiségben is nagyon figyelek hogy rendben legyünk.

Ő viszont mindent kevesel. Emellett este még az ajtót is magára zárja, nehogy meghallja ha a baba megébred. És ez kezdetektől így van. 1-2 szer sírt picinek az éjjel, akkor is összetört egy ajtót, olyan ideges lett.

Persze azóta ilyen nincs szerencsére.

Mondhatnám hogy a napjaink mondjuk 2/3-a azért jól telik, nem iszik, soha nem bánt minket. De mikor valami gáz van, akkor nagyon alpári nagyon szemét tudn lenni. És nagyon bánt ahogy a családomról gondolkodik, beszél..

Mt gondoltok??