Hiszek Istenben, de nem az egyházban, így egyházi esküvőt sem akarok. Ezzel kivertük a balhét otthon, valaki hasonló helyzetben? Mit mondhatnánk nekik?

A párom megkérte a kezem, és szeretnénk összeházasodni. Már 6 éve vagyunk együtt, 2 éve pedig már saját otthonunk is van. Mindketten római katolikusoknak lettünk keresztelve, és mindketten voltunk elsőáldozók és bérmálkozók is (szülői nevelés). Viszont felnőtt fejjel egyikünk se ért egyet az egyház tanításaival, templomba se járunk. Nálam elég sok mindennel betelt a pohár, amibe gyerekként az ember még enm tud belegondolni, pl:

- a nő alázkodjon meg a férje előtt

- csak az juthat a mennybe, aki meg van keresztelve

- aki nem vallásosan neveli a gyerekét, sőt még az olyan szülők is, akik hagyják a gyerekeik ne vallásosan neveljék a gyerekeiket, mind komoly elszámolásra kerülnek majd haláluk után...

- homofóbia...

- aki más vallásban hisz, elkárhozik

- nem egy olyan példa van a Bibliában, hogy egy ember számára fontosabb kell legyen a hite és a fogadalmai, mint a saját családja, és ezt még büszkén vállalják is

- stb stb.

Én nagyon nagyon hiszek Istenben, de kétlem, hogy egy igazán szerető Isten, aki önmagát feláldozta értünk, Rá bármelyik is igaz lenne ezek közül. Én hiszem, tanítják is, hogy a lelkiismeretünk is bizonyíték arra, hogy Isten létezik, és megsúgja úgymond, hogy mi a jó, mit pedig nem kéne. Na az én lelkiismeretem erősen tiltakozik sok-sok egyházi tanítás ellen, amik magának az erkölcsnek mondanak ellen a Biblia alapján.

Hiszem, hogy Isten mindenhol ott van, és az Ő áldásához nem szükséges templomba menni, nem kell hozzá az egyház, se nem pedig a pap mint közvetítő és irányító. Azt pedig nagyon nagyon gonosz dolognak tartom, hogy egy gyerek helyett döntsük el, hogy miben és hogyan higgyen. Nem az egyház fog jó erkölcsre nevelni. Aki attól fél, hogy az egyház nélkül nem lesz erkölcsös egy gyermek, akkor szülőként elbukott a nevelésben. Olyanokkal pedig fenyegetőzni, hogy a szülők is a pokolra kerülnek, ha nem a római katolikus hit szerint nevelik a gyereket, egyszerűen gusztustalan. Nem csak azért van ez vajon, hogy az egyház megtartsa a híveit?

Én elhiszem, hogy falun nagyon erősek a szokások, ,,nincs élet templom nélkül", valamint sokkal fontosabb az, hogy mit gondol a szomszéd, mint az, hogy boldog és önálló életet éljen a gyermekünk...aki így gondolkodik szülőként, nem gondolja, hogy sokkal fontosabb, hogy mit fognak mások róluk gondolni, mint hogy a saját gyerekeink hogy szeretnék a saját életüket?

Én mindig is úgy képzeltem el a dolgot és a közös FELNŐTT életünket, hogy mi döntünk. Ennek így kéne lennie. Fogalmam nem volt, hogy ekkora befolyása lehet még egy szülőnek a felnőtt gyerekeire...Úgy kéne lennie, hogy a párom és én hazamegyünk, elmondjuk, hogy össze fogunk házasodni, mi mit hogy szeretnénk, és akkor jöhetnek a vélemények, hogy esetleg ki mit szeretne másképp. De erőltetni az egyházi házasságot, csak azért mert ez szokás, az gonosz dolog, főleg, hogy mi fizetünk mindenért.

Már az egyházi esküvő gondolatától is rosszul vagyok, mert nem akarok hűséget fogadni az egyháznak, mert ez erről is szól. A gyerekeidet neveld katolikus hit szerint...majd az ők eldöntik. Több rémálmom is volt, hogy rámerőszakolják az egyházi esküvőt, mert mindenki úgy akarja, én meg ordítok legbelül, hogy nem akarom, és senki nem figyel rám, csak mindenki abban hisz, amit az egyház mond, nem pedig a lelkiismerete Istenről.

A párom nem akar veszekedést, hanem békességet, és bár ő sem jár templomba és semmit nem hisz el abból, amit ott mondanak, a családi béke kedvéért beleegyezne. Viszont azt még nem tudja, hogy előtte van jegyesoktatás, amin valószínűleg mindketten összevesznénk a pappal kb minden alkalommal, és hogy az egyháznak is el kell köteleződnünk ezzel.

Egyébként így záró gondolatként: Én nagyon nagyon benne lennék az egyházo esküvőben, ha az tényleg csak kettőnkről szólna, az egymáshoz tett eskünkről, a hűségről. De így, hogy meg kell fogadni, hogy az egyház (nem Isten!) törvényei szerint kell élnünk tovább és a gyerekeinket is ide járatni, így nem. Nagyon sokan képtelenek megérteni, hogy az őszinte Istenhit és a vallásosság nem ugyanaz.

Úgy érzem, a családnak (mindkét oldalról) sokkal fontosabbak a hagyományok, mint az, hogy mi mit szeretnénk.