Van itt olyan, akinek nem volt jó élmény az esküvője?

Hát én is azt hittem, hogy velem nem fordulhat elő az, hogy rossz lesz az esküvőm, bár a külső szemmel néző rokonság nem így látja (vagy nem akarják bevallani).

Kezdetnek leszögezném, hogy amúgy sincs túl nagy önbizalmam, és nehezen értékelem a jót. Szóval a saját szememmel mondom el.

Két éve volt. Kezdődött azzal, hogy előző két nap semmit sem aludtam. A fodrászom sminkelt ki, és nem tudta eltüntetni a karikákat. Akárhogy próbálkozott, az lett az eredménye, hogy valami ronda narancssárgás árnyalatú alapozót rakott fel, amiben úgy éreztem magam, mintha egész nap a szoliban lettem volna. Anyum még meg is jegyezte hogy le kellene mosni. De nem mostam le mégsem, mert fogalmam sem volt mennyit rontok vele még jobban. Egészen délig sütött a nap. Mihelyst elindultunk, elkezdett szakadni az eső, és már meg sem állt másnapig. A ruhám sáros lett. A fényképésznél lezúztuk a kocsit a behajtón, oda lett az autódísz. A szertartás pedig maga volt a pokol. Tele volt gombóccal a torkom, nem tudtam kimondani rendesen az igent, mert be kellett köszörülnöm a torkom. Az eseményre olyan emberek is eljöttek, akiket kikötöttünk, hogy nem akarunk látni, de csak azért is eljöttek és a legelső sorban feszítettek. Mindegy, mondom, kitiltani senkit nem lehet a teremből ugye... Az összes fényképen ott virít a táskás fejem, alig mosolygok rajtuk. Nem is néztem meg azóta sem újra a képeket, mert hányok magamtól, és ugyanolyan csalódott, fáradt és szédült fejem van mindegyiken. Egyedül a vacsi volt jó, ott már feloldódtam, köszönhetően a whisky-kólának.

Éjjel nászéjszaka helyett wc-t kellett szerelnünk, mert a nálunk vendégeskedő anyum erősen rántotta meg a zsinórt, és az egész tartály szétesett.

Szóval nekem rémálom volt, soha nem csinálnám újra.

Cserébe nagyon boldog asszony vagyok, azóta szerencsére semmi sem sikerül balul :)

Barátnőm panaszkodott utána, hogy nem érezte jól magát a saját esküvőjén. Tul nehéz és meleg volt a ruha, a cipőjében egy óra után menni nem tudott, nem hogy táncolni. A kaják se úgy sikerültek, amit a vendégek is megjegyeztek. Hulla fáradt lett délutánra, és ugye muszáj hajnalig bulizni a rokonokkal. A nászéjszaka alvással telt, örültek, hogy vízszintesben vannak.

Mi tanultunk az esetből. Jól is éreztem magam. :)

Ha így éreztem volna magam előtte, biztos, hogy lemondtam volna. Akár úgy, hogy megszöktünk volna a férjemmel, bár a leírásodból nekem az jön le, hogy benne sem vagy egészen biztos.

Sok félresikerülés volt nálunk is egyébként: a templomi részt végigsírta egy baba, az étteremben alig tudtuk összerakni a projektort, aztán a kiválogatott zene nem indult el a cd lejátszóban. Az egyik játékhoz senki sem akart kijönni, este pedig, bár szóltunk előre, hogy nem lesz tánc, 1-2 emberke nekiállt hisztizni, hogy miért nem szól még a mulatós.

De ezt kb csak azért tudom felidézni, mert elmeséltem másoknak is. Addigi életem legszebb napja volt, mert a férjemnek elmondhattam a fogadalmamat és ő is elmondta nekem. Semmi más nem számít, azóta sem.

Valami kompromisszumos megoldás nincs esetleg?

Nálunk is a párom (az én szememmel nézve) hatalmas felhajtást akart, ezzel szemben én csak a szülőkkel, tesókkal, tanúkkal egy rövid szertartást és egy ebédet.

Végül az anyakönyvvezetőhöz csak két tanúval mentünk, a templom meg a vacsi külön napon is volt. És végül ekörül is sokkal kisebb volt a parádé, mint a párom eredetileg tervezte, és így már nekem is megfelelt. Ha kevesen lesztek, akkor is csomó pénz, nehogy már rosszul érezd magad!

" Nagyjából semmi nem úgy lesz, ahogy szeretném"

Hanem? Ki dirigál és miért?

Szerintem ha házasodni akarok, ezt meg kell tudnotok beszélni a pároddal, különben kár az egész hajcihő..

Ha más dirigál le kell állítani, ha más adja a pénzt, le kell szűkíteni, ha mindenki bele akar pofázni meg el kell menni szerda délután és összeházasodni titokban.

Olyan nincs hogy nem rólatok szól, ha mégis, akkor tenni kell ellene.

De ha ezt sem lehet lekommunikálni a pároddal, inkább mondjátok le az egészet, csak felesleges papírmunkát kreáltok.

Én borzalmasan éreztem magam, de nem azért, mert bármi balul ütött volna ki. Minden jól sikerült, az apró bakikból aranyos kis történetek lettek volna később, amiken jót nevetünk.

Én azért éreztem rosdszul magam rajta, mert tudtam, hogy nem szeretem az embert, akihez hozzámegyek. Ugyanakkor ő volt az, aki megkérte a kezem, én meg feleség akartam lenni, mert már az összes barátnőm az volt. Rettenetes emlék. Soha ne tegyétek ezt se magatokkal, se a másik emberrel, mert ez megalázó. Ugyanakkor remekül játszottam a boldog ifjú asszonyt, a mai napig azt hallgatom, hogy milyen szép meg boldog voltam aznap, holott már 5 éve el is váltunk szerencsére :D Így mindketten boldogok vagyunk, én az új szerelmemmel és ő is az övével, a pénzt pedig ennyi erővel le is húzhattuk volna a vécén.

Szóval nekem életem egyik legborzalmasabb napja volt, de nem maga az esemény miatt, hanem mert nem a megfelelő ember volt ott velem.

Utolsó, szó szerint írhattam volna én is.

Egy életre megtanultam, hogy csak azért nem szabad összekötni valakivel az életemet, mert ő komolyan gondolja velem.